Bejutottunk Jamie Oliver új budapesti éttermébe + fotók

Nagy Bálint2016. május 16. 13:05

Igaz, egyelőre csak virtuálisan, de ahogy mi, most Te is simán bejuthatsz a nagyközönség számára csak néhány nap múlva megnyíló Jamie’s Italian Budapestbe. Jelenleg a tesztidőszak zajlik az étteremben, de a meghívott vendégek már előszeretettel osztják meg élményeiket az Instagramon. Mutatjuk a hangulatot és az ételeket.

Korábban már írtunk róla, hogy a Zsidai gasztrocsoport égisze alatt nyílik meg Jamie Oliver első budapesti étterme, azaz a Jamie’s Italian Budapest. Szerencsére már nem kell sokáig várnia a pucér szakács rajongóinak, hiszen már a nyitás pontos dátuma is megvan. A Budai Várban található étterem Facebook-oldalán nemrég a következő üzenet jelent meg:

Május 20-án nyitunk, online asztalfoglalási rendszerünket is ezzel egy időben nyitjuk meg. Köszönjük a türelmeteket!

Habár az étterem alig 4 nap múlva elérhető lesz a mezei vendégek számára is, a Pénzcentrum tapasztalatai szerint a hatalmas érdeklődésre való tekintettel nem lesz majd könnyű egyhamar asztalt foglalni. Addig is érdemes körbenézni a közösségi oldalakon, hiszen már most is beleshetünk az olaszos vendéglőbe. A tesztidőszak alatt meghívott vendégek - illetve maga a menedzsment - ugyanis előszeretettel osztják meg élményeiket, például az Instagramon.

Mi lesz az étlapon, és mennyiért?

Habár egyelőre csak a tésztaételek árairól van pontos információnk ("Sikerült egyébként a minőségi olasz bisztrók árában maradni; a tészták például 2200-2800 forint között mozognak majd" - mondta korábban Zsidai Zoltán), azonban már ez is bőven elegendő ahhoz, hogy következtessünk az összesen bő 40, szezonálisan változó tételt tartalmazó étlapra. Azt ugyanis már most tudjuk, hogy javarészt ugyanazt kapjuk majd a Budapesti Jamie’s-ben, mint bárhol máshol a világon.

Minden receptet maga Jamie Oliver dolgozott ki.

És valóban, ha górcső alá vesszük a Jamie’s Italian nemzetközi honlapján elérhető árakat, akkor a tésztaételeknél is nagyon hasonló árképzéssel találkozhatunk, mint amiről Zsidai Roy korábban beszélt a Portfolio Ingatlan Magazinnak adott interjújában. A legolcsóbbnak számító arrabbiatától (hivatalosan "Turbo Penne Arrabbiata"), a legdrágább tésztákig (például a közel 8 fontos "Fresh Crab Spaghetti") az árak 5-8 font között mozognak. Ez tehát azt jelenti, hogy nem lövünk nagyon mellé, ha minden más ételnél is egyszerűen átváltjuk a fontban megadott összegeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Na persze nagyon fontos megjegyezni, ahogy teszi ezt olasz étteremlánca hivatalos honlapján Jamie Oliver is, hogy az étlapon szereplő tételek ára gyakran változhat a helyi beszállítói adottságok fényében. Na, de nézzük a konkrét árakat (1 GBP = 385 HUF) fogásonként.

  • Kenyerek (pl.: bruscetta) és egyéb előételek: ~1135-2790 Ft
  • Főételek (pl.: steakek, burgerek, szárnyasok, halak): ~3850-8660 Ft
  • Tészták (pl.: arrabbiata, bolognai, carbonara): 2200-2800 Ft
  • Gyerekételek (pl: miniburger, spaghetti mini húsgolyóval): ~2500-2675 Ft
  • Desszertek (pl.: pavlova torta, tiramisú, polenta-torta): ~2100-2310 Ft
  • Gyerek desszertek (pl.: brownie, gyümölcs, fagyi): ~480 Ft
Érdekesség, hogy a Jamie's Italian nemzetközi honlapján nem találtunk pizzát az étlapon. Kíváncsiak vagyunk, itthon mi a helyzet.

Címlapkép: Facebook/JamiesItalianBudapest

Címkék:
utazás, étterem, Budapest, gasztronómia, jamie oliver,