Pénzcentrum • 2015. október 12. 09:30
Nem indokolt a MÁV és a Volán-társaságok szervezeti összeolvasztása - mondta el a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban Vitézy Dávid, a közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó miniszteri biztos.
A kormány elé terjesztett döntés-előkészítő munka egy olyan szervezet létrehozását javasolta, amely megrendelőként a MÁV-ot és a VOLÁN társaságokat is közösen irányítaná. Így megvalósulhatna egy egységes menetrend-, tarifa- és utastájékoztatási rendszer az utasok számára.
Vitézy szerint a hazai rendszer elavult, rugalmatlan és egyáltalán nem hatékony. Jelenleg az a helyzet áll fenn, hogy az állam saját szolgáltatásai együttműködés helyett egymással versenyeznek, ami nem mozdítja elő a rendszer fejlődését.
A miniszteri biztos úgy fogalmazott,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)