Kiderült, mennyire tiszta valójában a Balaton vize

MTI2014. július 3. 20:15

Kiváló a Balaton vízminősége a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség csütörtöki, tájékoztatása szerint.

A hatóság az újabb, szombati mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva azt közölte, a tó vize még az ivóvíz-minősítésnek is megfelel. A szakemberek a vízmintákat Tihany-Szántód térségében vették.

KATTINTS! Ilyen undorító sebek borítják a balatoni halakat: mi az igazság?

Jelezték azt is, hogy a mikrobiológiai vizsgálatok semmilyen szennyeződésre utaló jelet nem mutattak ki, "az E. coli és az Enterococcus értéke továbbra is nulla". A tó vize kiváló, megegyezik az ilyenkor szokásossal - írták.

A Földművelésügyi Minisztérium június 28-án adott tájékoztatást arról, hogy az egyik hírportálon megjelent fénykép miatt a felügyelőség szakemberei Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból. A portál egy olvasói fotót közölt, melyen a vélekedés szerint vízen úszó szennyeződés látható.

Címkék:
utazás, Balaton, víz,