Mától több vonalon olcsóbb a vonatozás Magyarországon

Pénzcentrum2014. február 15. 11:06

Szombattól már 30 regionális vonalon lehet egységesen 25 százalékkal olcsóbban utazni - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Völner Pál hozzátette: a regionális tarifák kiterjesztésével így 1400 kilométeren, a hazai vasúthálózat ötödén lesz olcsóbb az utazás. Szavai szerint az intézkedést az tette szükségessé, hogy a személyszállítási törvényben megfogalmazottak alapján a kötöttpályás közlekedésnek adnak elsőbbséget a személyszállításban.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tarifacsökkentés évente közel 180 millió forintos bevételkiesést jelent. A támogatás összegét kigazdálkodhatónak nevezte, mivel az intézkedés hatására az utasok számának növekedésére számítanak. Kitért arra, hogy a fővonalakon hatalmas fejlesztések zajlanak, főleg uniós támogatással. A MÁV 42 motorvonatot szerez be, amely a legmodernebbek közé fog tartozni.

Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a szombati átálláshoz a MÁV jegyértékesítési eszközein és rendszerein szükséges módosításokat végrehajtották. Az alacsonyabb díjszabású vonalak újabb 15 szakasza között van a Győr-Veszprém, Kaposvár-Siófok, Székesfehérvár-Pusztaszabolcs, és Dunaújváros-Cece/Simontornya vonal. Az összes érintett regionális vonal a www.mav-start.hu oldalon tekinthető meg.

 

Címkék:
MÁV, máv-start, vasút, völner pál,