Tavasszal indulhat a Bubi

Pénzcentrum2013. augusztus 12. 10:05

Az eredeti tervekhez képest 3 év késéssel indulhat el a budapesti közbringa program. Kerékpárokat elméletileg már tavasszal tekerhetjük, de az utakon vigyázni kell, hiszen a belvárosi kerékpárutak gyakran nem érnek össze és sokszor az autós vagy gyalogosforgalomra szánt utakat kell használnia a két kerekén közlekedőknek is - írja a Népszabadság.

A fővárosi önkormányzat 2008-ban döntött a közösségi kerékpáros rendszer létrehozásáról, a feladattal a Parking Kft.-t bízta meg. A cég először a hetvenöt gyűjtőállomás helyszínéről döntött, majd internetes pályázatot írt ki az új szolgáltatás nevének kiválasztására. A BuBi-ra (Budapesti Bicikli) szavaztak a legtöbben.

Több évnyi egyeztetés, pályáztatás és a többi ilyenkor szokásos lassú malomőrlés után jövőre végre nem csak a név lesz valóság a tervből. A BuBi kiépítésének összköltségét 1,06 milliárd forintra becsülte a BKK, amelyből 900 millió forintot az unió áll. A többit a fővárosnak kell előteremtenie, az évi nettó 244 millió forintos működési költséggel egyetemben.

Címkék:
Budapest, bubi, közbringa,