VOLT: látogatórekorddal zárt idén a fesztivál

Pénzcentrum2013. július 8. 09:04

Minden eddigi rekordot megdöntve 110 ezer látogatót vonzott Sopronba Magyarország legszerethetőbb eseménye, a VOLT Fesztivál, melynek koncertjeit a világhálón is mintegy egymillióan követték.

A szervezők tájékoztatása szerint a nézőcsúcs - egyben teltház - a szombati naphoz köthető, amikor harmincezren vettek részt az aznap 8 világsztárt felvonultató programon.

"A rekordszámú látogató mellett számunkra talán a legnagyobb örömöt az jelenti, hogy a VOLT ma már láthatóan igazán kortalan eseménnyé vált. Soha nem jártunk még olyan fesztiválon, ahol a sok tízezer fesztiválozó mellett ennyire sokan a gyerekeiket is magukkal hozzák és ahol valóban minden korosztály megtalálja a kedvére való programokat. Meggyőződésünk, hogy a VOLTé a lehető legjobb fesztiválközönség. Elég sétálni egyet a tömegben, hogy az ember meggyőződjön erről, de talán azt is fontos kiemelni, hogy 4 és fél nap alatt a rekordszámú látogatottság mellett egyetlen rendbontás sem történt." - foglalta össze benyomásait Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezői.

Az idei VOLT koncertjeinek nagy részét a Telekom, a Ustream technikai támogatásával, élőben közvetítette, négy nap alatt a viág számos pontjáról egymillióan voltak kíváncsiak a programra

 

Címkék:
utazás, fesztivál, volt fesztivál,