Árvízveszély: 50 éve nem volt ilyen Magyarországon

Pénzcentrum2013. június 3. 14:05

A legfrissebb hírek szerint a Duna hétfő éjfélkor rekordmagasságon, 12 métert is meghaladó vízszinttel tetőzik a németországi Passaunál, ezt követően lehet csak pontosabb előrejelzést adni a folyó magyarországi áradásáról - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő délben honlapján.

A legutóbbi számítások szerint a Duna Budapestnél megközelíti, de nem éri majd az eddig mért legmagasabb, 860 centiméteres szintet. Az állami védvonalakon a vízügy, a folyó fővárosi szakaszán pedig a Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte a védekezéshez szükséges előkészületeket, erőket és eszközöket csoportosítottak át a legkritikusabb pontokra.

Az OKF szakemberei a 2002-es árvízhez hasonló helyzet kialakulásával számolnak, akkor összesen ötmillió homokzsákot használtak fel a védekezés során.

A Duna áradása jelenleg Győr-Moson-Sopron megyét - ezen belül főként Mecsért és Dunaszentpált -, valamint a fővárost érinti leginkább, de már zajlanak az előkészületek Komárom-Esztergom, Pest, valamint Fejér, Tolna és Baranya megyében is.

Friss közlekedési hírek!
2013. június 4-én, kedden 20 órától a Duna mindkét oldalán a rakpartok teljes hosszában megállási tilalom lép életbe.

A Duna magas vízállása miatt 2013. június 4-étől, keddtől további intézkedésig nem közlekednek a D11-es, a D12-es és a D13-as hajójáratok.

50 éve nem volt ilyen

Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.

A kormányszóvivő kiemelte: a belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Molnár Béla vízügyi főigazgató hangsúlyozta: ezer kilométeren, öt-hatezer ember bevonásával védekeznek az árvíz ellen. Ehhez jöhet még az önkormányzatok részéről további 18-20 ezer ember - tette hozzá.

Várhatóan a Szigetközben, Komárom, Esztergom és Budapest környékén lesz a legsúlyosabb a helyzet. A Szigetközben a védvonal alacsonyabb, mint az eddig mért legmagasabb vízszint, így ott homokzsákokkal kell a töltést megmagasítani - magyarázta.

Molnár Béla a fővárosi helyzetről elmondta: az eddigi legmagasabb vízszint körüli értéket várnak, 860 centiméter körül tetőzhet a Duna, vagyis a jelenleginél körülbelül három méterrel lesz magasabb a vízszint. A Margitszigetet ideiglenes védművel veszik körbe, és a Római-parton is jelentősebb védekezésre lesz szükség.

Jelenleg 383 kilométeren védekeznek az árvíz ellen, 286,5 kilométeren első-, 35,3 kilométeren másod-, 61,6 kilométeren pedig harmadfokú a készültség - közölte a főigazgató, megjegyezve, hogy ezen értékek gyors és hirtelen növekedésére számítanak a következő napokban.

 

Címkék:
utazás, katasztrófa, duna,