SZÉP Kártya: fontos információ! Már csak néhány hét maradt

Pénzcentrum2013. április 7. 08:06

Egy tavalyi kormánydöntés eredményeként meghosszabbították a 2011-es SZÉP Kártyák felhasználási idejét. Ez azt jelenti, hogy szűk két hónapjuk maradt azoknak, akik el szeretnék költeni a kártyájukra 2011-ben feltöltött összeget - a Pénzcentrum.hu most ehhez ad néhány ötletet.

Tavaly év végén 2013 május 31-ig meghosszabbította a kormány a SZÉP Kártyákra 2011-ben feltöltött összegek felhasználásának határidejét. Az eredeti szabály szerint a kibocsátást követő év végéig volt lehetőség a kártya alszámláin rendelkezésre álló pénz elköltésére (információink szerint közel 145 millió forint az elektronikus utalványok fel nem használt összege).

Így a 2011-ben feltöltött összegek 2013. május 31-ig használhatók fel, a 2012-es juttatások pedig 2014. május 31-ig költhetők el szállás- és vendéglátóhelyeken, illetve szabadidő-szolgáltatásra. A hosszabbítás nem titkolt célja az is, hogy így ösztönözzék az előszezon vendégforgalmának növekedését is.

A szabályozás új eleme, hogy ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a SZÉP Kártyára feltöltött keretet, akkor a kibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a munkáltatónak, aki dönthet annak további felhasználásáról.

Mire költsük?

A SZÉP Kártya fordítható belföldi utazásra, éttermi fogyasztásra, szabadidőre, kulturális programra, fizikai közérzetet javító szolgáltatásra is. Érdemes lehet egy tavaszi utazás beterveznünk a következő hétvégék egyikére, nem csak az elegáns wellness-szállodák, hanem az ilyenkor is nagy nyugalmat, pihentető kikapcsolódást jelentő falusi szálláshelyek is várják a vendégeket.


A kedvező áron -2500-300 forinttól (fejenként, éjszakánként) - elérhető szálláshelyek számos kikapcsolódási lehetőséggel - túrázás, bor-és sajtkóstolók, tájházak, fürdők - várnak az előttünk álló hétvégéken is. Ráadásul sok szállásadó a nagy hotelekhez hasonlóan különféle csomagokkal (például családi kedvezményekkel) készül. A hideg sem jelenthet akadályt, hiszen a legtöbb falusi szálláshely modern, fűtött, panzió-színvonalú szobákkal várja a vendégeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha tavasz, akkor Észak-Magyarország

Észak-Magyarország a harmadik legkedveltebb úti cél a belföldi utazóközönség körében. Az évek óta tartó növekedés 2012-ben is folytatódott, idén tavasszal pedig kiemelt kampánnyal támogatják a régió turisztikai szolgáltatásait - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Magyar Turizmus (MT) Zrt.

A Magyar Turizmus Zrt. tavaszi stratégiai kampánya a falusi- öko- és aktívturisztikai termékeken keresztül mutatja be az észak-magyarországi turisztikai kínálatot. A tavaszi ébredés jegyében szervezett programok között a hagyományok kedvelői és a különleges kikapcsolódásra vágyók egyaránt találnak kedvükre valót. Hollókő és Mezőkövesd számos programot kínál, a kirándulókat várja a Bükki Nemzeti Park, a megújult Kéktúra-útvonal éppúgy, mint a Zemplén tanösvényei.

Címkék:
utazás, szálloda, turizmus, szép kártya,