Most mi lesz az utazási kedvezményekkel?

Pénzcentrum2012. november 21. 15:03

Sok még a kérdőjel az utazási kedvezmények körül. Az biztos, hogy lesznek változások, azt azonban egyelőre nem tudni, kiktől veszik el, kiknek csökkentik a kedvezményét. Magyarországon 38-féle kedvezménnyel utazhatunk buszon, villamoson, városi közösségi közlekedési eszközökön.

Jelentősen megváltozna a közösségi közlekedés kedvezményrendszere - jelezte Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában kedden. Mint az infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, 38 féle kedvezmény van az országban, ebből 4 alapvetőt tartanának meg jogszabályi szinten, a többi üzleti alapon a társaságokhoz kerülne ki. Az biztos, hogy a kormány szándéka szerint jelentősen megváltoztatnák a közösségi közlekedés kedvezményrendszerét.

Völner Pál hangsúlyozta: ez egy sokkal rugalmasabb és piacérzékenyebb rendszer lenne, amely figyelembe venné a teherviselést is, ráadásul kevesebbe is kerülne - becslések szerint mintegy 20 milliárd forinttal.

Méltányosabb rendszert próbálunk kialakítani - jegyezte meg az államtitkár, aki azonban megjegyezte: lesznek olyan csoportok, amelyek kikerülnek az automatikus kedvezményrendszerből.

Az információk ma már rendelkezésre állnak, tudjuk, hogy mennyien váltanak teljes árú jegyet, mennyien milyen bérletet váltanak. Volt egy időszak, amikor a regisztrációs jegyek rendszere működött, melyből kiderült, hogy 33 millió nyugdíjas utazás történik éves szinten a MÁV vonalain, a Volán-társaságokra is ugyanígy rendelkezésre állnak ezek az adatok. A döntés már korábban megvolt arról, hogy a diákkedvezmények, a nyugdíjasok kedvezményei, a rokkantak kedvezményei változatlanul megmaradnak - mondta Völner, aki azt is elárulta, hogy a regisztrációs jegyek előállítása a MÁV-nál darabonként 10 forintba került. Vagyis a regisztrációs jegy eltörlésével 330 millió forintos spórolt a MÁV esetében a kormányzat.

Néhán yhónapja arról beszélt a Heti Válasznak adott interjújában Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy megmarad a 65 év felettiek utazási kedvezménye. "A kedvezményrendszer felülvizsgálata jelenleg is zajlik, de azt már tudjuk, hogy a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők kedvezményei megmaradnak" - hangsúlyozta az államtitkár.

Mint mondta, az is lehet, hogy egyáltalán nem szűkül a kedvezményben részesülők köre, azzal a kikötéssel, hogy a kedvezmény például csúcsidőben reggel 7 és 9 óra vagy délután 4 és 7 óra között nem vehető igénybe. A még alanyi jogon járó kedvezmények az elmúlt évtizedek alatt beépültek a szociális jövedelmi viszonyokba, az átalakításuk, felszámolásuk nem lehetséges egyik pillanatról a másikra.

Az utazási juttatások átalakításával akár 20-25 milliárd forintot is megspórolhat az állam - mondta akkor az államtitkár.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

MÁV-START: egyelőre még nincs döntés

Az utazási kedvezmények átalakításáról még nem született döntés, folyamatos az egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a vasúttársaság szakemberei között - mondta Szabó Anett, a MÁV-START Zrt. szóvivője újságíróknak szerdán, Budapesten.

Kifejtette: a MÁV-START járatain évente átlagban mintegy 144 millióan utaznak, közülük megközelítően 60 millióan vesznek igénybe kedvezményt. A 60 millió kedvezménnyel utazóból 55,5 millióan szociálpolitikai kedvezményt vesznek igénybe, a többiek üzletpolitikai engedmény alapján vásárolják meg a vasúti menetjegyet. Ezen felül 30 millióan díjmentesen utaznak a vasúton évente.

Szabó Anett jelezte, hogy a szociálpolitikai kedvezményeket a minisztérium határozza meg, az üzletpolitikai engedményt a vasúttársaság adja a minisztériummal történt egyeztetést követően. A szociálpolitikai kedvezmény után szociálpolitikai menetdíj-támogatást kap a MÁV-START, illetve a bevétellel nem fedezett indokolt költségeket az állam költségtérítéssel rendezi a vasúttársasággal.

A vasúttársaság a jövőben az üzletpolitikai kedvezményről azt követően dönt majd, ha már látható lesz a szociálpolitikai kedvezmények átalakítása - tette hozzá a szóvivő.

Címkék:
völner pál, volner jános,