Megújul a magyar horgászparadicsom

MTI2012. május 15. 13:34

Félmilliárd forintból - 341 millió forint európai uniós támogatással - hidak, ökoturisztikai útvonal, kilátó, látogatóközpont és esőbeálló épül a Desedán, Magyarország leghosszabb mesterséges tavánál - ismertette a fejlesztési terveket Szita Károly Kaposvár polgármestere hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón.

A 8 kilométer hosszú Deseda kedvelt horgászparadicsom és üdülőhely, de szeretnénk, hogy országszerte is ismert legyen - hangsúlyozta Szita Károly. Hozzátette: a fejlesztéseket úgy hajtják végre, hogy környezetkímélő módon mutathassák be a természeti értékeket, és megteremtik, illetve bővítik a természetközeli, aktív kikapcsolódás lehetőségeit.

A Vianova Kft. szakemberei hétfő délután kezdték meg a kivitelezést. Daruval a helyére emelték egy híd egyik elemét, amelyet uszállyal szállítottak a helyszínre. Szőke Attila, a cég igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a 41 méter hosszú, 2,6 méter széles híd mellett épül egy nagyobb, 87 méter hosszú híd is, amely a tó keleti oldalán lévő öböl becsatlakozásánál köti össze a két partot.


Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

A polgármester ismertetése szerint a fejlesztési program keretében kiépül egy öko-túraútvonal, amelynek nyomvonala követi a Deseda tó 26 kilométer hosszú partvonalát, így az egész tavat körbe lehet majd sétálni és biciklizni. A strand mögött felépülő látogatóközpont környezetismeret és biológia óráknak, előadásoknak is otthont ad majd, a part egy másik pontján pedig egy négyszintes kilátóból lehet majd megcsodálni a panorámát. A hidak várhatóan már a nyárra, a többi létesítmény az őszre készül el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Kaposvár melletti Deseda tavat 1974-ben duzzasztották fel úgy, hogy a Deseda-patakot völgyzáró gáttal elzárták.

Címkék: