Indul a szezon, nyitnak a kamu utazási irodák

Magyar Nemzet2012. március 28. 09:02

A magyarországi jogszabályokat könnyedén kijátszva, nálunk engedéllyel és biztosítással sem rendelkező utazási irodák hirdetik az interneten magyar nyelven a szolgáltatásaikat. Esetenként a saját zsebre dolgozó idegenvezetők teszik így közzé ajánlataikat - írta a Magyar Nemzet.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője, Kispál Edit a Magyar Nemzetnek elmondta: egy latin-amerikai utakat hirdető céggel kapcsolatban érkezett hozzájuk panasz. Levélírójuk azt kifogásolta, hogy nyaralásakor az ígért szolgáltatások felét sem kapta meg, és panaszával nem fordulhatott sehová. A cég honlapján az szerepel, hogy nem Magyarországon tevékenykednek, és azt írják, hogy semmilyen törvény nem tiltja, hogy magyar nyelvű weboldalt is fenntartsanak.

A panaszos beszámolója szerint menet közben derült ki az is, hogy míg csoportjának fele egy létező utazási irodával szerződött, addig a másik fele a honlap mögött álló - egyébként az utazási iroda idegenvezetőjeként dolgozó - személlyel állapodott meg. Arról lehet tehát szó, hogy az idegenvezető saját zsebre is dolgozik, honlapján keresztül pedig külön hirdeti szolgáltatásait. Magyarországról ugyanis csak akkor lehet utaztatni, ha az iroda rendelkezik engedéllyel.

A honlapot üzemeltető cégnek saját bevallása szerint sincs magyarországi engedélye, mégis működhet, mert a hatóságoknak csak akkor van joguk fellépni az ilyen társaságok ellen, ha azok gazdálkodó szervezetként működnek - mondta Kispál Edit a lapnak, hozzátéve: emiatt lenne szükség egy olyan jogszabály-módosításra, amely lehetővé tenné, hogy a hatóságoknak ilyen esetekben is legyen ellenőrzési és szankcionálási jogkörük.

 

Címkék:
magyar idegenvezetők szövetsége,