BKV: akár duplájára is nőhet a diák- és nyugdíjasbérlet ára

Pénzcentrum • 2012. január 17. 09:06

A BKV megmentése érdekében a kormány a befagyasztott támogatások folyósítása helyett a hatályos jogszabályok szerint más utat is választhat: államosíthatná is a közlekedési társaságot, emellett akár polgári védelmi szolgálatra kötelezhetné a sofőröket, illetve a járművek karbantartását végző személyeket - írja a Népszabadság.

A napilap cikke felidézi, hogy egy tavaly elfogadott alkotmánymódosítás alapján "helyi önkormányzati tulajdonnak az állam vagy helyi önkormányzat részére történő átadásáról törvény rendelkezhet". Semmi nem akadályozhatja meg tehát a kormányt abban, hogy a főváros tulajdonában levő közlekedési céget is egyszerűen állami kézbe vegye. Ezzel persze a BKV üzemeltetésével kapcsolatos összes kockázatot - és a hitelállományt is - a nyakába venné.

A cikk szerint a kormány a BKV esetleges csődje esetén ugyanakkor akár veszélyhelyzetet is hirdethet, hiszen a fővárosi közösségi közlekedés leállása "olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását (...) olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja", amely rendkívüli intézkedéseket követelhet meg.

Ebben az esetben pedig a katasztrófavédelmi törvény szerint a "gazdálkodó szervezet működése rendeletben (...) a magyar állam felügyelete alá vonható". Vagyis átmenetileg e rendelkezés alapján is államosíthatnák a BKV-t. Emellett polgári védelmi szolgálatra kötelezhetnék a buszsofőröket, illetve a járművek karbantartását végző személyeket, akik így a sztrájkjogukat sem gyakorolhatnák.

A Fővárosi Közgyűlés jövő héten tartja rendes közgyűlését, amelyen várhatóan a múlt heti (elmaradt) rendkívüli ülésre szánt BKV-előterjesztést is napirendre veszik. Ebben többek között 7 százalékos tarifaemelésre, a diák- és nyugdíjaskedvezmények állam által finanszírozott fogyasztói árkiegészítésének mértékéhez kötésére (ez 80 százalékos áremelkedést jelentene), a fővárosi intézmények működési kiadásainak 15 százalékos zárolására, valamint 9 milliárd forintos, áthidaló tulajdonosi kölcsönre tesznek ismét javaslatot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék: