Így készítsd fel autódat a tavaszi/nyári szezonra

Pénzcentrum2011. március 28. 13:02

A tapasztalt gépkocsi-üzemeltetők hét fokos napi átlaghőmérséklet felett már a nyári időjárásra készítik fel autóikat. Egy kis elővigyázatossággal és odafigyeléssel minden autós sokat spórolhat és biztonságosabbá teheti utazását.

"Nem is gondoljuk milyen jelentős mértékben igénybe veheti a gépkocsikat a téli közlekedés." - hívja fel a figyelmet Horányi István a LeasePlan Hungária Zrt. operációs igazgatója. "A havas utakra kiszórt só a legrejtettebb zugokba is bekerül és az idő múlásával fokozatosan elroncsolja az alkatrészeket és a fényezést. A hó és sár alatt nehezen észrevehető, ezért kevésbé kikerülhető kátyúk a gumik mellett a futóművet is megviselik. A jeges szélvédő pedig gyakran okoz sérülést az ablaktörlő lapátok gumi bevonatán." - tette hozzá a szakember.

Fontos tehát, hogy minden tulajdonos gondosan ellenőriztesse gépjárműve állapotát és bízza szakszervizre a legszükségesebb teendők elvégzését. A melegben a téli gumik jobban kopnak és a tapadásuk is kevésbé megfelelő, mint nyári társaiké. Éppen ezért a tavaszi teendők között a legsürgetőbb, hogy a gumik cseréjével kezdjük autónk tavaszi felkészítését. Ezt követően hasznos lehet a futóművek átvizsgáltatása és beállíttatása, ami hosszú távon kímélhet meg minket a nem várt bosszúságoktól. És ha már átnézzük autónkat, ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat - beleértve a hátsó ablaktörlőt is - és cseréljük le, ha állapotuk indokolja.

A tavaszi nagytakarítás jelentősen megnövelheti az autó alvázának és karosszériájának élettartamát. Érdemes nagynyomású mosóberendezéssel eltávolíttatni a sós szennyeződést az autó aljáról, a kerékjáratokból, a felniről és a motortérből egyaránt. Az utastér komfortjának és a szőnyegek, a kárpitok élettartamának is jót tesz a tél végi porszívózás. Hasznos, ha a takarítás végeztével eltávolítjuk a csomagtartóból az immár felesleges téli kiegészítőket, amelyeket aztán érdemes száraz, hűvös helyen tárolni a következő szezonig.

A meleg beálltával felélednek a rovarok, gyengül a téli ablakmosó folyadék hatásfoka, hiszen azt nem ezek eltávolítására tervezték, így április folyamán javasolt ennek cseréje is. Érdemes a szervizlátogatás alkalmával a légkondicionáló berendezést ellenőriztetni, ha kell feltöltetni, tisztíttatni, így amikor szükség lesz rá teljes kapacitással, hibátlanul működhet ismét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék: