Ausztriába utazol? Így változott a KRESZ

Pénzcentrum2011. január 20. 11:32

A közlekedési szabályok évről-évre változnak, azonban az idei esztendő számos meglepetést tartogat az autósok számára. A megváltozott szabályok óvatosságra sarkallják a közlekedésben résztvevőket, a törvény betűi alól már külföldön sem lehet kibújni. A kihágás pedig súlyos pénzösszegekbe kerülhet.

Hazánk is tagja a 2000-ben, öt európai uniós tagállam által létrehozott Európai Gépjármű és Vezetői Engedély Információs Rendszernek (EUCARIS), mely lehetővé teszi, hogy a csatlakozó országok hatóságai a területükön, külföldi jelzésű gépkocsival történő kihágásokat, szabálysértéseket, saját nemzeti szabályozásuknak megfelelően büntessenek. Magyarország számára egy nagy előrelépést jelent az, hogy az osztrák parlament 2010-es őszi ülésszakában kétoldalú megállapodást kötött hazánkkal, mely a központi nyilvántartásban rendelkezésre álló, a gépjárművekre és a vezetői engedélyekre vonatkozó adatok kölcsönös adatátadásán alapul. Ily módon, a magyar utakon, ausztriai szomszédaink által elkövetett szabálysértések bírságai könnyedén behajthatók, azonban ugyanez vonatkozik az Ausztriában elkövetett, magyar kihágásokra is!

"Különösen a síelések és téli kirándulások időszakában utaznak sokan a szomszédos Ausztriába. Igyekszünk felhívni ügyfeleink figyelmét, hogy külföldön is tartsák be a közlekedési szabályokat! A kihágásokat ugyanis, a korábbi gyakorlattól eltérően, az egyezménynek megfelelően szankcionálja az osztrák hatóság a kölcsönös adatszolgáltatásnak és a rendkívül fejlett, arcképet is rögzíteni képes kameráknak köszönhetően." - mondja Horányi István, a LeasePlan Hungária Zrt. operációs igazgatója.

Határainkon belül is szigorúbb már a törvény betűje: ismét kiszabhatnak helyszíni bírságot is a szabálytalankodókra. A gyorshajtók, a biztonsági övet bekapcsolni elmulasztók, a piros jelzésen áthaladók, illetve az ittasan vezetők 10 000- 300 000 Ft-ig terjedő összeget kockáztatnak. A LeasePlan szakembere hozzáteszi, hogy az autó használóknak érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a bírságok attól függetlenül behajtásra kerülnek, hogy saját vagy céges, esetleg flottakezelő által üzemeltetett gépkocsit vezetve szabálytalankodtak.

A büntetések behajtását illetően egyéb szigorítások is várhatók. A tervek szerint a Közlekedési Hatóság a bírsággal tartozók járművét idén júniustól már a közúti ellenőrzés során kiállíthatja a forgalomból, egészen addig, amíg a bírság összege kifizetésre nem kerül, sőt január 1-től joga van ahhoz is, hogy a tartozók járművét kitiltsa a forgalomból. A törvény a Hatóságok számára gyorsabb ügyintézést ír elő: az objektív felelősség körébe tartozó szabálysértések esetében az elsőfokú határozat kézbesítésére már csak 90 nap áll rendelkezésükre, az ügy utána elévültnek tekintendő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A 2011-es legfontosabb KRESZ módosítások között említést érdemel még a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépjárművek előzési tilalma, illetve az online is elvégezhető elméleti KRESZ tanfolyam lehetősége is.

 

Címkék: