Nem jött be az idei nyár a táboroztatóknak

Pénzcentrum2010. augusztus 31. 08:32

Az augusztus 20-án készült mérlegek szerint a tavalyinál is mintegy 10-15 százalékkal kevesebb gyerek nyaralt idén az önkormányzatok által fenntartott táborokban, ami elsősorban a folyamatosan csökkenő támogatással magyarázható - írja a Napi Gazdaság.

A lapnak nyilatkozó táborvezetők, üzemeltetők többsége negatív szezonról számolt be. A balatongyöröki vízi táborban nyolc hétből ötöt sem sikerült megtölteni. A harkányi lovastábor a kevés jelentkező miatt jelentős veszteséggel zárja az idei szezont. A korábbi években átlagosan 120-130 fiatal nyaralt és tanult meg lovagolni egy-egy szezonban, idén nyolcvanan sem voltak.

Volt azonban olyan balatoni tábor, ahol kisegítő oktatókat kellett felvenni, hogy a jelentkezők igényeit ki tudják elégíteni. A legnépszerűbb a hétnapos, tó körüli bringatúra volt, amelyet 85 ezer forintért kínáltak - nívós szálláshelyekkel, ellátással.

Címkék: