Magyar Nagydíj: csak 250 alatti dollárárfolyam esetén elég a pénz a jogdíjra

Pénzcentrum2010. július 26. 08:47

A költségvetési tartalékból 1,3 milliárd forintot csoportosított át a Forma-1-es futam támogatására a kormány, mivel az előre eltervezett 4,2 milliárd forint várhatóan nem lesz elegendő a rendezési jogdíjra, amely évről évre folyamatosan növekszik - írja a Napi Gazdaság.


Az idei költségvetésben a 2009-es négymilliárd után 4,17 milliárd forintot különítettek el, ezt lett megfejelve 1,3 milliárddal. Értesülések szerint a Hungaroring Zrt. idén 22 millió dollárt fizet a jogtulajdonosnak, mely összeg a 220-as dollárárfolyammal kalkulálva 4,8 milliárd forintot tesz ki.

A kabinet láthatóan semmit nem bíz a véletlenre, ezért 700 millió forintos tartalékot képzett az esetleges forintgyengülésre felkészülve, így egészen 250 forintos dollárárfolyamig van fedezete a Hungaroring Zrt.-nek.

A társaság helyett a tulajdonos állam fizeti a jogdíjat. Eddig azzal érveltek a rendezők, hogy az évi két-hárommilliárd forintos tétel bőven megtérül az államnak a pluszforgalom miatt keletkező adóbevételeken, bár a hivatkozott tanulmányt számtalanszor megkérdőjelezték. Az idén viszont ennél jóval többe kerül a futam, így újra felmerülhet az az ötlet - amely más országokban bevett gyakorlat -, hogy a turisztikai szolgáltatók is beszálljanak a nagydíj finanszírozásába.

Címkék: