Legendás tervezőcéget vásárolt a Volkswagen

Pénzcentrum2010. május 26. 15:02

Egy nagyhírű olasz formatervező cég, az Italdesign Giugiaro (IDG) többségi tulajdonát vásárolta meg a minap a világ egyik legnagyobb autógyára, a német Volkswagen - derül ki az IDG honlapján megjelent közleményből.

A két cég együttműködése nem újkeletű, az IDG egyik legismertebb formaterve is a német márka egy autójához, az 1974-es egyes Golfhoz kötődik. Az IDG nevéhez fűződnek továbbá az Audi S80-as, az első VW Passat és az első Scirocco formatervei is, de a cég számos olasz sportautó (főként a Lamborghini és a Maserati) vonalait is rajzolta, és sokat dolgozott hétköznapi autókat gyártó cégeknek (például a Fiatnak vagy a Suzukinak) is.

Az IDG 2008-ban írt alá a Volkswagennel átfogó együttműködési megállapodást. Ennek keretében többek között közösen fejlesztik a német autógyár Up! névre keresztelt elektromos miniautóját, melynek jövőbeni gyártását a szlovákiai üzemében képzeli el Volkswagen. A németek - növekedési stratégiájuknak megfelelően - az együttműködési megállapodásnál is szorosabb kapcsolatot akartak kialakítani céggel, ezért a nemrég tető alá hozott üzlet keretében a cég szabadalmaival és márkanevéhez fűződő jogokkal együtt megvásárolták az IDG részvényeinek 90,1%-át. Az IDG kisebbségi részvénycsomagja továbbra is a korábbi többségi tulajdonosnál, a Giugiaro családnál maradt.

Az IDG Olaszország egyik legnevesebb autótervező cége. Központjuk, és egyben egyetlen tervezőbázisuk Torinótól délre található, itt összesen 975 mérnököt foglalkoztatnak. A cég éves szinten több mint 100 millió euró árbevételt generált az elmúlt időszakban.

Címkék: