Még hogy nincs ingyen ebéd: csak tekerni kell!

Pénzcentrum2010. április 18. 07:02

Egy koppenhágai hotel sajátos módon próbálja vendégeit környezettudatosságra nevelni: a szállodában két áramfejlesztő biciklit állítanak fel, melyen ha valaki elég áramot termel, ingyen ebédet kap ajándékba.

A dán főváros központjától 15 percre található Crowne Plaza Copenhagen Towers szállodában két szobakerékpárt állítanak fel, melyek egy-egy generátorhoz csatlakoznak, így tekerésük során áramot termelnek.

Azt a vendéget, aki legalább 10 wattórányi áramot "teker össze", egy helyben termesztett alapanyagokból készített étellel jutalmaznak meg. Az akcióval nem csak a több testmozgásra, de kisebb környezetterhelésre, valamint energia és pénz megtakarításra is szeretnék ösztökélni az embereket - idézi a Reuters a hotel sajtóközleményét.

A szálloda szóvivője hozzátette, az ingyen ebéd csak a fizetővendégek számára érvényes ajánlat, az utcáról betévedők tehát nem élhetnek a lehetőséggel. A megnyerhető étel értéke hozzávetőleg 240 dán korona (8,5 ezer forint).

A kerékpárokat a tervek szerint április 19-én helyezik üzembe, és egész évben működnek majd. Ha a kezdeményezés beválik, várhatóan a többi Crowne Plaza hotelre is kiterjesztik azt.

Címkék: