Kínaiak vásárolták meg a Volvot

Pénzcentrum2010. március 29. 10:02

A Ford bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a Volvo értékesítéséről a Zhejiang Geely Holding Grouppal: a kínai cég 1.8 milliárd dollárt fizet az autógyártóért.

Megszületett a megállapodás a Zhejiang Geely Holding Group és a Ford között, aminek eredményeként a kínai autógyártó 1.8 milliárd dollárért vásárolja meg a Volvo Car-t. A tranzakciót készpénzzel finanszírozza a cég és a Ford várakozásai szerint a harmadik negyedévben zárulhat le az értékesítés. Még a szabályozó hatóságok jóváhagyására vár a két autógyártó - derül ki a Ford közleményéből.

A Fordnak bár egyáltalán nem lesz ezek után tulajdonrésze a Volvoban, ugyanakkor még számos területen együtt dolgozik majd a céggel az értékesítés lezárását követően is. A Geely közölte, hogy megtartaná a társaság svéd és belga gyárait, valamint kínai gyártási lehetőségeket mérlegel.

Hónapok óta húzódtak a tárgyalások a két autógyártó között és decemberben felröppentek olyan híresztelések, miszerint a fontosabb kérdésekben már megszületett a megállapodás. A Volvo a Ford utolsó luxusautó márkája volt, amit még nem értékesített a reorganizációs program keretein belül. 2008-ban a Ford eladta a Jaguart és a Land Rovert, hogy három márkájára fókuszálhasson: a Ford, a Mercury és a Lincoln modellekre.

A Geely már régóta tervezte, hogy növeli kitettségét Európában, korábban olyan piaci pletykák is napvilágot láttak, miszerint ajánlatot szándékozott tenni az Opelra és a Saabra.

Címkék: