Kárpótlás a légi késésekért - akár visszamenőlegesen is

Világgazdaság2010. március 8. 08:47

Szigorodhatnak a légi utasok kárpótlására vonatkozó uniós szabályok, miután egy európai bírósági döntés szerint a három óránál hosszabb késésekért a járattörléssel egyenértékű kártérítést kell fizetniük a légitársaságoknak.

Mindez azt jelenti, hogy a három órát meghaladó késések esetén nem lenne elég ételt és italt, esetenként éjszakai szállást biztosítani a 250-600 eurós kárpótlás is járna az utasoknak.

Az Európai Bizottság tavaly novemberben hozott döntését már lelkesen üdvözölte a kontinens fogyasztóvédelmi szerveit tömörítő BEUC, a német és a spanyol hatóságok pedig idén februárban már alkalmazták is a légitársaságokkal szemben.

Utóbbiak költségeik jelentős megugrásától tartva igyekeznek befolyásolni a jogalkotókat a március 10-én véget érő európai bizottsági konzultációs eljárás keretében. Különösen azért nagy a felzúdulás, mert a direktíva 2005-ig visszamenőleges hatályú. A cégek azzal fenyegetnek, hogy ha mégis alul maradnak a lobbiharcban, kénytelenek lesznek emelni a jegyárakat, mivel a döntés 3-5 milliárd euróval növelné a költségeiket.

Címkék: