Brutális sport-hibrid a Hondától - képpel

Pénzcentrum2009. július 13. 13:02

A Honda várhatóan 2010 februárjában kezdi meg a CR-Z sport-hibrid értékesítését Japánban, majd néhány hónappal később a Fit hibrid is csatasorba áll. Ha hozzávesszük, hogy már jelenleg is két hibrid modellt kínálnak (Insight és Civic), akkor a jövő év végére a Honda lehet a világ "legzöldebb" autógyártója.

Mindkét hibrid erőforrását felszerelik azzal az IMA (integrált meghajtásvezérlő) rendszerrel, melyet a meglévő két hibrid modell tervezése során fejlesztettek ki. Az Insight hibrid elektromos motorja az IMA és az IPU (intelligens energia elosztó) rendszerek segítségével elnyeri és tárolja a fékezés és lassítás alkalmával felszabaduló mozgási energiát, amit a gyorsításkor újrahasznosít.

A piacra kerülő CR-Z hibrid nem sokban tér el az ezen a néven bemutatott 2007-es tanulmányautótól, a szalonokba kerülő változatot az októberi Tokiói Autó Kiállításon leplezik le a nagyközönség előtt. Bár a jellemzően az európai piacokra szánt modell fejlesztési munkálatai még folynak, annyi kiszivárgott, hogy a motor teljesítménye 140 lóerő körül lesz.

Nem sokkal többet tudni a Fit hibridről sem, korábbi jelentések szerint jövő év vége előtt a japán szalonokban lehet, a bevezető ára pedig másfélmillió jen lehet.

Címkék: