Ráfázhatunk az olcsó szervizekkel

Pénzcentrum2009. május 25. 09:47

Míg az autószalonok szinte tátongnak az ürességtől, és az eladások száma 40-50 százalékot esett, addig a szervizek forgalma ennél enyhébb, 10-25 százalékos csökkenést szenvedett el. Az autótulajdonosok azonban egyre többször választják a márkaszervizek helyett az olcsóbb, független szolgáltatókat.

A mintegy 30 márkakereskedőből és szervizből álló CarNet Invest Zrt. forgalma idén 20-25 százalékkal csökkent, amit a cég operációs vezetője azzal is magyaráz, hogy mi magyarok egyre inkább az alacsonyabb szolgáltatási és minőségi színvonalú szervizekhez fordulunk, annak ellenére, hogy az onnan kikerülő autók hibái gyakran újrajelentkeznek.

A Peugeot és Suzuki szervizeket üzemeltető Autó Kompakt Kft. szintén érzékelt némi forgalomcsökkenést idén, mintegy 10 százalékosat. Ők azt tapasztalják, hogy az alacsonyabb árkategóriájú autók tulajdonosai csak a legsürgetőbb javításokat végeztetik el, míg a felső-közép szegmensben a komolyabb alkatrészcserékkel járó munkák költségeit is vállalják a tulajdonosok.

A hibák kijavításának halogatása azonban nem célszerű, hiszen ez az autó elértéktelenedéséhez vezet, és a javítási költségek sokszorosára rúghat az értékromlás.

Gablini Gábor, a Gémosz elnöke szerint a hazai szervizek 15-25 euró közötti óradíjai nem mondhatók magasnak, hiszen Nyugat-Európában a legalacsonyabb szervizóradíj és 40 eurónál kezdődik. Ugyanakkor a márkaszervizek itthon nem képesek versenyezni a sufnituning-megoldásokat kínáló műhelyekkel, ezért egyre többen válnak a fekete-, vagy szürkegazdaság szereplőivé.

Címkék: