Összepréselte a Suzukit a Hummer - megrázó képek!

Pénzcentrum2009. április 1. 17:00

Megrázó fotók láttak napvilágot egy Hollandiában történt tragikusan végződő balesetről. Egy Hummer hátulról telibe trafált egy Suzukit és szinte teljesen összepréselte azt, a kisautó vezetőjének esélye sem volt.

A Hummer terepjárókat eredetileg az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, utcai változata óriási népszerűségnek örvend. A közutakon egyre gyakrabban találkozhatunk olyan járművekkel, melyek akár a falon is átmennének, ennek látta kárát a szerencsétlenül járt Suzukis.

A katonai terepjárókat eredetileg az AM General vállalat készítette, amely már a 80-as években felvetette a terepjáró utcai változatának lehetőségét. A tesztek során a Hummer könnyedén vette az akadályokat és a legnehezebb megpróbáltatások sem tudtak kifogni a terepvezetésre tervezett modelleken. Az első komolyabb bevetésre a Sivatagi Vihar hadművelet során került sor, amit a fél világ szinte élőben követhetett.


Nagytható: erős idegzetűeknek!

A civil változatot 1992-ben kezdték el árusítani a tengerentúlon, majd 6 évvel később a General Motors megvásárolta a márkát. A követező években megjelentek az új modellek, a Hummer H2 és a Hummer H3. A GM ezt követően már csak a civil változat fejlesztésével foglalkozott, az utcai modellektől eltérő katonai járművek gyártását az AM General végezte.

A kétezres években a Hummer fokozatosan meghódította az európai piacokat, majd megindult a dél-afrikai, a közel-keleti, az ausztrál, az orosz és a japán export. A tragikus balesetről készült felvételeken jól látszik, hogy a terepjáróban szinte alig keletkezett kár, vezetője és utasai kisebb zúzódásokkal megúszták az ütközést. (a képek forrása: autoinsane.com)

Címkék: