Megint a régi járgányoké a pálya: jön a III. Oldtimer Expo!

Pénzcentrum2009. március 27. 12:15

2009. április 17. és 19. között a Vasúttörténeti Parkban mintegy 200 járműcsodát tekinthetnek meg az érdeklődők, több mint 5 ezer négyzetméteren. A modellek 80 %-a eddig még nem mutatta meg magát a nagyközönségnek, vagyis azok sem csalódnak majd, akik már tavaly és tavaly előtt is kilátogattak az eseményre!

A fedett csarnokban és a szabadtéren is várják a kíváncsiskodókat a múlt nagy képviselői: lesznek autók, buszok, motorok, kerékpárok, teherautók és korhű mentőautók is. Természetesen idén is van ok összekoccintani a pezsgőspoharakat: ünnepel az Audi, a Mini és a Morgan is!

Az évfordulók mindig a különlegesség ígéretét hordozzák magukban. Ilyenből lesz most bőven! Idén a 100. születésnapját ünnepli az Audi. Ebben az évben minden eddigit felülmúlva tisztelegnek a négy karika egymásba fonódása előtt. Az ingolstadti múzeum is kitesz magáért: jó néhány ritkaságot küld a kiállításra.

100 éves a Morgan is! A szakértők szerint ez a járgány maga az élő kövület. Egyes modelljei - a britek nagy hagyománytiszteletétől övezve - a 30-as évektől formailag szinte jottányit sem változtak.

Jubilál a Mini, hihetetlen, de 50 éves ez a fiatalos, fürge kisautó! A legenda és tisztelői a Park Nyugati csarnokában, a "Mini-térben" meglepetésekkel készülnek. Azt már most elárulhatjuk, hogy látványos programokról van szó...

60 éve fogtak össze azok az országok, amelyek aztán a KGST zászlaja alatt egyesültek. Ezen államok járműcsodái is szerepelnek majd az eseményen.

A III. Oldtimer Expo-ra már Európa legrégebbi aukciós-és zálogháza is felfigyelt. Az 1707-ben alapított Dorotheum nem csak a felhozatalt méri fel, de saját oldtimereik egy részét is bemutatják. A név és a tradíció már önmagában is garancia a sikerre.

A tavalyi év nagy közönségsikere, a 60. születésnapját ünneplő Kacsa most is megörvendezteti az érdeklődőket. A Citroën Club standján meglepetéssel várják a látogatókat, és a Klub tagjai csatlakoznak az Oldtimer Sokadalom nevű társrendezvényhez is. Ennek révén a hazai klubok, egyesületek, alkalmi társulások - az Oldtimer Expo-hoz igazodva - látványos felvonulással ünnepelnek, saját programokat szerveznek és így csinálnak igazi fesztiválhangulatot főváros-szerte.

Már hagyomány, hogy a múlt nem csak a közlekedési eszközökön keresztül köszön vissza: vendégeink megcsodálhatják a korabeli orsós magnókat, de kitelepül a Szentendrei Rádiómúzeum is - a gyűjtők nagy örömére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Természetesen a gyerekekre is gondoltak! Gólyalábasokkal találkozhatnak, és minden nap este 6-ig kipróbálhatják a Vasúttörténeti Park számos szolgáltatását. Azok az iskolai csoportok pedig, akik a nyitás napján, azaz pénteken déltől érkeznek, kedvezményt kapnak. Diákigazolványt mindenki hozzon magával, mert csak ennek felmutatásával lehet olcsóbb a jegy!

A Vasúttörténeti Parkba idén is közlekedik Oldtimer buszjárat a Duna Plaza mellől, a Gyöngyösi utcából, ez természetesen most is ingyenes. Az első két Oldtimer Expo-val nagy sikert értek el a szervezők: míg az elsőre 9 ezren, addig a másodikra már 11 és fél ezren voltak kíváncsiak.

Nyitva tartás:
Április 17. 12.00-23.00
Április 18. 09.00-23.00
Április 19. 09.00-18.00

Cím: III. Oldtimer Expo, Magyar Vasúttörténeti Park, 1142 Budapest, Tatai út 95.

További információ: www.oldtimerexpo.hu

Címkék: