Mesterséges intelligencia veszi át az uralmat egy országban: még az alapító is a legrosszabbra készül, ennek csúnya vége lehet

Pénzcentrum2026. május 15. 16:08

Egy évvel azután, hogy Dan Thomson techvállalkozó bejelentette, mesterséges intelligencia irányítása alá helyez egy Fülöp-szigeteki szigetet, a kísérlet lassan formát ölt. Ugyanakkor maga az alapító sem zárja ki, hogy az egész rosszul végződik - írta a CNN.

Thomson 2025-ben szerzett bérleti jogot egy szigetre a festői Palawan tartományban. A területet a cégéről Sensay-szigetnek nevezte el, és mikronációvá nyilvánította. A kormányzást egy MI-botokból álló tanácsra bízta, amelyeket történelmi személyiségekről, többek között Winston Churchillről, Eleanor Rooseveltről, Marcus Aureliusról, Nelson Mandeláról és Gandhiról mintáztak. Ezt követően megnyitotta a jelentkezést a leendő lakosok számára. A szigetnek jelenleg egyetlen lakója van: egy Mike nevű gondnok.

Thomson szerint mintegy 12 ezer ember jelezte érdeklődését a letelepedés iránt, ami jóval meghaladta a várakozásokat. Az e-lakosok felvételi programját 2027-re tervezik elindítani, a kísérlet első fázisa azonban már idén nyáron elkezdődhet. Az e-lakosok javaslatokat nyújthatnak be, amelyekről az MI-tanács vitát folytat, majd szavaz. A meghozott döntéseket végül embereknek kell végrehajtaniuk. Thomson elmondása alapján körülbelül harminc villának van hely a szigeten, a célcsoportot pedig elsősorban a Palawan környékén szigetről szigetre utazó turisták jelentik.

Az alapító elismerte, hogy az emberi végrehajtó elem jelenti a legnagyobb kihívást. Kifejezetten nehéz ugyanis olyan elfogulatlan személyt találni, aki hajlandó minden MI-döntést betű szerint követni. Thomson ugyanakkor úgy véli, hogy a technológia fejlődésével ez a probléma enyhülni fog. Az MI idővel saját kriptotárcákon és bankkártyákon keresztül önállóan is képes lesz kivitelezőket megbízni és kifizetni.

A történelmi személyiségeket modellező MI-entitásokat nyilvánosan elérhető dokumentumok, írások és beszédek alapján tanítják be. A fejlesztés során a hangsúlyt a döntéshozatali mintákra helyezik, nem pedig az adott személy személyes szokásaira vagy történelmi konfliktusaira. Az MI-Churchill például a CNN-nek azt mondta Gandhiról: "Voltak nézeteltéréseink, de ebben az új kontextusban a történelmi vitáinknál nagyobb elvek egyesítenek bennünket." Arra a kérdésre viszont, hogy az MI képes-e olyan jól kormányozni, mint egy ember, az MI-Churchill maga is kétségeit fejezte ki: "Az MI-ből hiányzik az emberi szikra, valamint az öröm és a szenvedés megélt tapasztalata."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Oxfordi Egyetem MI-etikai kutatóintézetének munkatársa, Alondra Nelson élesen bírálta a projektet. Szerinte alapvetően antidemokratikus, ha egyetlen cég és egyetlen alapító hoz létre egy rendszert, amelyet aztán demokratikusnak nevez, hiszen így minden egyéb mechanizmus csupán látszat. Nelson arra is rámutatott, hogy az MI nap mint nap hibázik. A Grok képeket "levetkőztető" funkciójától kezdve a chatbotokkal való interakció nyomán öngyilkosságot elkövető fiatalokig számos példa mutatja, hogy a technológia nem feltétlenül hoz jobb eredményeket.

Thomson mindezek ellenére komolyan gondolja a kísérletet. Sőt, abban bízik, hogy a jövőben elismert kormányok is hasonló rendszereket fognak alkalmazni. A legnagyobb kockázatot mégis az emberi tényezőben látja: például abban, ha a lakosok egy hódító, "Caesar-típusú" karaktert szavaznak be a kormányba. Arra a kérdésre, hogy van-e olyan határ, amelynél leállítaná a projektet – mondjuk, ha Sztálin, Mussolini és Hitler kerülnének a kabinet élére –, Thomson csak ennyit felelt: "Ez maga a társadalmi kísérlet, és ha így alakul, hát így alakul."

Címkék:
tech, internet, technológia, tudomány, innováció, társadalom, politika, mesterséges intelligencia, ai, technológiai fejlődés,