Feszítővassal hatoltak be Kozsóhoz a végrehajtók: rendőrök lepték el az otthonát, legendás tárgyakat is lefoglaltak

Pénzcentrum2026. május 21. 09:36

Rendőri kísérettel érkező végrehajtók szállták meg Kozsóék családi házát. Az intézkedésre az énekes édesapjának egy korábbi, már rendezettnek hitt tartozása miatt került sor. Az akció során nemcsak az idős férfi ingóságait, hanem az előadó ikonikus fellépőruháit is lefoglalták - írta meg a Blikk.

A probléma forrása egy budapesti, belvárosi üzlethelyiség, amely a zenész 87 éves édesapjának nevén volt. A korábbi üzletvezető elmulasztotta befizetni a társasházi közös költséget, az adósságból pedig végrehajtási eljárás lett. Kozsó állítása szerint a család még a végrehajtás elrendelése előtt kifizette az összes elmaradást. Így abban a hiszemben voltak, hogy a helyzet megoldódott. Később azonban váratlanul értesítést kaptak az üzlethelyiség elárverezéséről, majd a hatóság emberei is megjelentek az otthonukban.

Az énekes elmondása szerint a végrehajtók rakodómunkásokkal érkeztek, a garázsajtót pedig feszítővassal törték fel. A mindkét házrészt érintő kutatás során mindent elvittek, ami mozdítható volt. A lefoglalt vagyontárgyak között vannak Kozsó húszéves, az Ámokfutók klipjeiből ismert fellépőruhái is. A zenész kétségbeesetten áll a történtek előtt. Ennyi idő elteltével ugyanis már nem tudja számlákkal igazolni a bíróságon, hogy a ruhadarabok az ő kizárólagos tulajdonát képezik.

Az eljárás ráadásul még nem ért véget. Az eddig elszállított ingóságok ellenére a végrehajtók jelezték, hogy hamarosan visszatérnek egy újabb intézkedésre.

Címkék:
rendőrség, tartozás, adósság, árverés, bíróság, sztár, végrehajtás, szórakozás, énekes, zenész, bulvár,