Döbbenet, milyen keveset ér egy Oscar-díj 2024-ben: ebből ugyan nem gazdagszanak meg a színészek, rendezők

Pénzcentrum/MTI2024. március 11. 14:21

Magyar idő szerint március 11-én, hétfő hajnalban adták át a 96. Oscar-gálán az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjait. Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját és mellet 6 másik díjat besöpört. Magyar sikernek is örülhettünk az est folyamán, hiszen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője is elnyerte az amerikai filmakadémia díját a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt. Azt gondolhatnánk, hogy egy-egy nagy művész szobrocskája kisebb vagyonokért kelhet el, ha megválik az ereklyétől, ez azonban korántsincs így. Valójában még egy liter tejet se lehetne venni a szobrocska árából.

Átadták 2024-ben az amerikai filmakadémia elismeréseit: a 96. Oscar-gála nagy győztese Christopher Nolan Oppenheimere volt 7 díjjal. Nolannek a filmakadémia a rendezés díját is odaítélte, így két Oscarral távozhatott a ceremóniáról. Az atombomba atyjáról, J. Robert Oppenheimerről forgatott film főszereplője, Cillian Murphy a legjobb színész kategória Oscar-szobrát nyerte el. Az életrajzi filmben Lewis Strauss-t, az amerikai Atomenergia Bizottság egykori elnökét játszó Robert Downey Jr. a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját kapta. Az Oppenheimerért Hoyte van Hoytema szerezte meg a legjobb operatőr díját, és Jennifer Lame, a film vágója is díjazott lett. A legjobb filmzene mezőnyben szintén az Oppenheimer nyert: a zeneszerző Ludwig Göransson második Oscarját vihette haza.

Az Alasdair Gray skót író regénye nyomán forgatott Szegény párák 11 jelöléséből végül négyet váltott díjra, köztük a produkciós tervezés kategóriában. Az Oscar-gálán Mihalek Zsuzsa nevében is Shona Heath és James Price vette át a díjat. A Szegény párák a maszk és haj, valamint a jelmez kategóriában is nyert. Holly Waddigton jelmeztervező a díjat átvéve elismeréssel emlékezett meg a magyarországi forgatásról is. A Szegény párák főszerepéért kapta meg a legjobb színésznő Oscarját Emma Stone.

A legjobb női mellékszereplő díját Da'Vine Joy Randolph, a Téli szünet sztárja vehette át. Az Érdekvédelmi terület című brit film kapta a legjobb nemzetközi film Oscarját. Jonathan Glazer, az Auschwitzban forgatott holokausztdráma rendezője a díjat megköszönve elmondta, hogy a koncentrációs tábor parancsnokáról szóló filmjével az erőszak természetét akarta bemutatni. A legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-szobrát Justine Triet és Arthur Harari vehette át az Egy zuhanás anatómiája című filmért. A legjobb adaptált forgatókönyv díját pedig az American Fiction írója, Cord Jefferson kapta.

A legjobb dokumentumfilmért járó elismerést a 20 nap Mariupolban alkotóinak ítélte oda a filmakadémia. A rövid dokumentumfilm díját a The Last Repair Shop kapta. A kisjátékfilm kategória győztese a Henry Sugar csodálatos története lett a ceremónián, amelyen a film alkotója, Wes Anderson nem volt jelen. A legjobb hangért járó Oscart Tarn Willers és Johnnie Burn vehette át az Érdekvédelmi területért. A legjobb filmdal Oscarját Billie Eilish és fivére, Finneas O'Connell kapta a Barbie What Was I Made For című számáért, amelyet a ceremónián élőben elő is adtak. A látványeffektus díjáért a Godzilla Minus One stábja vonult a színpadra.

A legjobb animációs film Oscarját Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém című alkotásának ítélték oda, a legjobb rövid animációs film díját pedig a John Lennon és Yoko Ono zenéje ihlette War is Over! című produkció kapta. A gála házigazdája Jimmy Kimmel volt, aki már negyedszer tért vissza ebben a szerepben. A díjátadók között szerepelt Steven Spielberg és Al Pacino is, akit állva üdvözöltek a sztárok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Oscar-szobor fabatkát sem ér?

Az eredeti szobrot 1927-ben készítették, alakját a mexikói színész, forgatókönyvíró, rendezőről, Emilio Fernándezről mintázták. Hagyományosan az Oscar-szobrok bronzból készültek, melyeket 24 karátos arannyal vontak be. Minden szobor - kivéve néhány különlegeset - 13,5 hüvelyk, vagyis 34,29 cm magas és 3,86 kg. Hiába kerül egy-egy szobor elkészítése körülbelül 400 amerikai dollárba (nagyjából 146 ezer forintba) és a gyűjtők számára bírna óriási eszmei értékkel - a nyertesek mindössze 1 dollárt kaphatnak érte, ha el akarnák adni.

Ennek oka egy speciális szabály, melyet 1950 óta minden díjazottnak el kell fogadnia, különben nem kaphatja meg a szobrot - írta az as.com. Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ugyanis, ha bárki - nyertes vagy annak örökösei - eladná a szobrocskát, elővásárlási jogot formálhat mindössze 1 dollárért. Így senkinek sem éri meg túladni a szobrokon. Ettől függetlenül van néhány szobor, ami mégis gyűjtői forgalomba került - például korábbi évekből - ezek azonban nem sűrűn cserélnek gazdát. 

Címkék:
film, színész, díjak, szórakozás, színésznő, művész, filmforgatás, filmnézés, filmek, filmszerep, filmipar, filmkínálat, magyar oscar, oscar-díj,