Fennakadások a Facebookon: fokozatosan kezdenek helyreállni az oldalak

Pénzcentrum2024. március 5. 18:10

Fokozatosan kezdenek helyreállni a Meta alá tartozó közösségi oldalak, azonban az egyelőre rejtély, hogy mi okozhatta a leállásukat.

Több mint egy órával a teljes leállás után fokozatosan elkezdtek helyreállni a Meta platformjai - előbb a Facebook, majd a Messenger, ezután pedig az Instagram és a Threads is. Utóbbi kettő azonban egyelőre nem lépteti be magától a felhasználókat, így a bejelentkezést újra el kell elvégezni.

Ahogyan arról a Pénzcentrum is beszámolt, komoly gondok adódtak a Meta különböző platformjainak (így a Facebook és a Messenger) működésében, kedden a délutáni órákban több olvasónk is jelezte, hogy egyszerűen kiléptette őket a rendszer, és nem engedte őket visszaejelentkezni sem.

A Meta hivatalos státuszoldala szintén nem töltött be – vagy ha igen, akkor minden szolgáltatás mellé az volt írva, hogy ismeretlen a státusza. Később Andy Stone, a Meta kommunikációs igazgatója az X-en egy posztot tett közzé, melyben azt írta, hogy tudnak a problémáról, és már dolgoznak a megoldáson. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy mi volt a gond.

Címkék:
internet, facebook, leállás, szórakozás, közösségi média, meta,