Majka aranyba és órákba fektetett sok pénzt, ha hirtelen „menni kéne a híd túloldalára”

Pénzcentrum2023. október 24. 15:03

Majka volt a legutóbbi vendége Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának. A zenész több fontos témában is kifejtette véleményét.

Majka volt a legutóbbi vendége Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának, amiben a zenész több témában is kifejtette véleményét. Beszélt többek között az orosz-ukrán háborúról, ami saját bevallása szerint a messzemenőkig foglalkoztatja. Ezzel kapcsolatban elmondta: 

Kicsit ilyen borúsan látom ezt néha. Már-már úgy érzem, hogy túl borúsan. Én vettem kis aranyakat: nyakláncot, karláncot, gyűrűt, mindenféle dolgot, csak azért, ha egyszer el kell menni valahova, és mondjuk, valaki azt mondja, ott a híd túloldalára kéne menni, de nem engednek át. Akkor oda tudsz menni egy karlánccal, hogy figyu, mi vagyunk itt négyen. Az életben fel kell készülni minden eshetőségre, én például órákba fektettem sokat, amiket beteszek egy kis zsákba, aztán viszem. Hiszen mit kezdjek azokkal a lakásokkal, amiket itt vettem Pesten? Azokat hova viszem?

– fejtette ki aggodalmait az előadó. 

A műsorban szóba került Curtis is, akivel szétváltak Majka útjai korábban, így már nem dolgoznak együtt. Kadarkai arra volt kíváncsi, mi fáj ebben a szétválásban leginkább Majkának: „Az, hogy elvesztettem egy barátot. Egy nagyon jó barátot. Bocsánat, hogy ezt mondom. A legjobban az fájt, hogy nem tudtam mit tenni ebben az ügyben.”

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A beszélgetés érdekessége volt, hogy egy ponton szóba került a politika is. Erről ugyanakkor a zenész szűkszavúan csak annyit mondott, érdekli a politika, mint ahogy minden normális, gondolkodó embert, de csak azon a szinten, mint minden más, gondolkodó embert. És pont.

Címlapi kép: MTI/Vasvári Tamás

Címkék:
arany, televízió, interjú, majka, óra, vagyon, szórakozás, híd, zenész,