Ilyen fesztivál sem volt még Magyarországon: ilyet is lehet közösségi finanszírozásból

Pénzcentrum2023. július 12. 11:04

A Balatontól mindössze negyed órányira, Balatonföldvártól délre, egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai „közösségi” fesztiválnak. Augusztus 25-28. között, négy napon át várja látogatóit a Szellősréti Kisfesztivál, ahol hullámzik a zene, feltölt a természet, és a madárcsicsergés is hallatszik.

A közösség ereje hívta életre a hazai fesztiválpaletta legújabb chill-fesztiválját, a bálványosi Szellősréti Kisfesztivált. A három nap alatt ide várják mindazokat, akik a filmvetítések, koncertek, workshopok és örömzenélések mellett azt is értékelik, amikor színpadra lép a csillagos ég, a madarak csiripelése adja a headliner programot, és a természet nyújtja a fesztivál díszletét.

A programok közt lesz természetesen zene, olyan fellépőkkel, mint Víg Mihály és a Balaton, Németh Juci és G. Szabó Hunor, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, hogy csak párat említsünk. A Mozinet Kisfesztivál keretében az elmúlt évek filmsikereiből válogatnak, és beszélgetni is lehet majd az alkotókkal.

A szervezők az alkotni, barátkozni, beszélgetni vágyókat is várják, nappal a workshopokon, este pedig a tábortűz melletti örömzenélésnél. A programok közt lesznek kiállítások, erdei hangfürdők és templomi koncertek is – számos csalogató esemény, ami a kikapcsolódásról és feltöltődésről szól.

Vásárolhatunk majd a helyi termelőktől, élő ízeket és minőségi borokat  kóstolhatunk, és a helyi gasztronómia képviselőivel is találkozhatunk. A gyerekek pedig szabadon játszhatnak, jó példát mutatva szüleiknek, akiket szintén vár az alkotás, kikapcsolódás, szórakozás és a természet önfeledt szabadsága.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közösségi erőből fejlődő fesztivál továbbra is várja alapítóit a Brancsközösség oldalán, további részleteket pedig a fesztivál honlapján, és  SzellősRét FB oldalán tudhatunk meg.

Címkék:
fesztivál, programok, koncert, program, közösség, természet, közösségi gazdaság, fesztiválpiac, koncertek, közösségi finanszírozás, fesztiválok, brancs, brancs közösség, crowdfunding,