Így válik a magyarok zöme idegronccsá karácsonykor: ideje lépni, különben nagyobb baj is lehet

Pénzcentrum2021. december 18. 13:02

Az ünnepek évről évre egyre stresszesebbek, ezen a helyzeten nem segített az idei chiphiány, a boltok ellátási nehézségei, és az új koronavírus-variánsok sem. Rengeteg a kérdőjel, az ünnepek egyre közelebb kerülnek, sokan érzik úgy, hogy már a karácsony előtti hetekkel teljesen kimerülnek. Hogyan szervezzük át az ünnepeket úgy, hogy megmaradjon a hangulat, és a mentális egészségünk is?

Érzékeny időszak ez, nem csak a közelgő ünnepek miatt, de az infláció, a járványhelyzet, az új variánsok és a chiphiány is beárnyékolja a karácsonyi pillanatokat. Rengetegen kimerültek idén, az ünnepi hajrában pedig teljesen felőrlödünk. Ilyenkor nagyon fontos, hogy áthelyezzük a hangsúlyt a valóban fontos dolgokra, és az ünnepre más szemszögből nézzünk.

Arról, hogy hogyan vészeljük át az ünnepi időszakot anélkül, hogy teljesen kimerülnénk a Huffpost pszichológusokat kérdezett. A szakértők mind egyetértettek abba, hogy idén az ajándékok helyett a valóban fontos dolgokkal foglalkozzunk, és inkább közös élményekre törekedjünk, hiszen a karácsony a felhajtás nélkül is ünnepi lesz.

A karácsonyi készülődés egyik legjelentősebb, és egyben legstresszesebb pontja az ajándékvásárlás. Korábbi cikkünkben mi is írtunk arról, hogy az ünnepi vacsora mellett maga az ajándékozás és a költekezés az, ami stresszeli az embereket. Éppen ezért Ibinye Osibodu-Onyali terapeuta kifejtette, hogy az ünnep nem csak az ajándékokról, és azok értékéről szólnak, hanem a közös együtt töltött pillanatokról.

A karácsonyi készülődés egyik legjelentősebb állomása maga az ajándékvásárlás. Korábbi cikkünkben mi is írtunk arról, hogy miért okozhat nekünk stresszt az ajándékozás, éppen ezért Ibinye Osibodu-Onyali terapeuta hozzáteszi, hogy az ünnep nem feltétlen az ajándékokról, és azok nagyságáról szólnak.

Ne aggódjunk, ha nem sikerül minden ajándékot beszereznünk. Inkább emlékeztessük magunkat, és szeretteinket arra, hogy miért vagyunk aznap együtt, és inkább új emlékeket, élményeket szerezzünk.

- tette hozzá Osibodu-Onyali. Maryanna Klatt professzor kiemelte azt is, hogy ilyenkor a gyermekekkel is éreztessük azt, hogy a karácsony az együtt töltött időről szól, és nem feltétlen az ajándékokról.

Az ünnep remek lehetőség arra, hogy a gyermekeinket bevonjuk a tágabb családi körünk múltjába, hogy ők is kapcsolódhassanak velük, akár elhunyt szeretteinkről is beszélhetünk. Mesélhetünk történeteket, készülődhetünk együtt, és így ők is megtanulhatják azt, hogy a karácsony nem csak róluk szól, és sokkal nagyobb esemény, mint az ajándékozás.

- mondta Maryanna Klatt, professzor.

Nem tudunk mindent befolyásolni

Az elmúlt évben, sőt a tavalyi karácsonykor már sokan megtapasztalhatták, hogy nem tudunk mindent befolyásolni, és gyakran történhetnek olyan események, amelyekre nekünk nincs kihatásunk. A járványhelyzettel és a chiphiánnyal ismét olyan akadályok gördülhetnek elénk, amelyekre egyszerűen nem tudunk hatni, és nem tudunk tervezi velük. Éppen ezért a szakértők, pszichológusok azt javasolják, hogy arra fókuszáljunk, és foglalkozzunk azzal, amire tudunk hatni. Próbáljunk a jelenre fókuszálni, és ne rágjuk magunkat olyan kérdéseken, amelyekre nem tudjuk a választ. Ha például a járványhelyzet miatt aggódunk, úgy ne azon töprengjünk, hogy mi lesz ha. Ehelyett foglalkozzunk azzal, hogy a családunk védve legyen, és ők betartsák a járványügyi korlátozásokat, esetleg szervezzünk kisebb családi összejöveteleket, kerüljük a tömeget. Amennyiben a chiphiány érint minket, és a bevásárló listánkat, készüljünk b tervvel ajándékozás téren, és fogadjuk el, ha valamit nem tudunk beszerezni. Tervezzük előre az ajándékozást, és gondoljuk át, hogy tulajdonképpen mire van szükségünk, valamint, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy tényleg katasztrófa történik-e akkor, ha nem sikerül valamit beszerezni.

Persze,az is frusztráló lehet, ha tényleg semmi nem megy a tervek szerint. Erre az esetre ajánlják azt a pszichológusok, tanácsadók, hogy kezdhetünk teljesen új tradíciókat is. Ha nem sikerül az ajándékozás, esetleg az ünnepi főzőcske előtt már teljesen kifacsartak bennünket mentálisan, akkor kezdjünk új szokásokat. Ezekbe bevonhatjuk a család többi tagját is, erősítve a családi köteléket, közössen is lelassíthatunk az ünnepi időszakban. Új élményeket szerezhetünk, új emlékekre tehetünk szert.

Fontos azonban, hogy az ünnepek alatt ne csak másokkal foglalkozzunk, hanem önmagunkra is szánjunk időt. Iktassunk be szünetet, pihenő napokat, dolgozzunk azon, hogy megőrizzük a lelki békénket, nyugalmunkat az ünnepek alatt is. Az idegeskedést, tervezést az is segítheti, ha készülünk B tervvel, ajándékok és menü terén is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha nem tudjuk beszerezni az ajándékokat, esetleg nem sikerül az ünnepi menü, ezen ne csüggedjünk. Találjunk ki alternatív ajándék ötleteket, készíthetünk is valamit, sőt, a legjobb, ha az együtt töltött időre helyezzük a hangsúlyt, nem a fizikai ajándékokra.

- emelte ki Ibinye Osibodu-Onyali, aki hozzátette, hogy ha van, amit megtanultunk a pandémia alatt, az az, hogy nem töltünk elég minőségi időt együtt szeretteinkkel. Maryanna Klatt professzor pedig elmondta, hogy szülőként is beszéljünk gyermekeinkkel arról, hogy idén a karácsony más lesz, mint az előző években, és esetleg csalódottak lehetnek, mivel nem biztos, hogy az az ajándék lesz a fa alatt, amit kinéztek.

Fontos, hogy a gyermekeink is megtanulják, hogy attól, hogy nem kapták meg azt az ajándékot,amit kinéztek, tehát hogy szembesülniük kell egy kis csalódással, ez még nem árnyékolja be az ünnepet, sem a boldogságot.

- tette hozzá a professzor.

Egy vagyont eltapsolunk az ünnepekre

Rengetegen esünk abba a hibába, hogy az utolsó pillanatra halasztjuk az ajándékvásárlást, ilyenkor azonban nagy az esély arra, hogy túéköltekezünk. A mostani árak mellett azonban ez nagyon rizikós, és abszolút nincs szükség arra, hogy horribilis összegekért vásároljunk ajándékokat.

Korábban a Pénzcentrum is beszámolt arról kutatásról, amelyben az idei karácsonyi vásárlási szokásokat vizsgálták. Míg a koronavírus miatt a tavalyi karácsony szűkebb körben telt, és az ajándékbeszerzés nagyja átterelődött az online áruházakba, addig idén ismét több embernek szeretnénk ajándékozni, és többet tervezünk költeni. Mindemellett az év végére várhatóan felerősödő áruhiány és a folyamatos áremelkedések kihívás elé állíthatják a minőségi ajándékokra vadászókat.

2021-ben az egy ajándékra szánt átlagos költés 9 017 forint, ami kismértékben alulmúlja –nagyságrendileg 600 forinttal – a tavalyi évben egy ajándékra átlagosan szánt értéket. Ez ugyanakkor nem meglepő, hiszen idén karácsonykor több fő megajándékozását tervezzük ráadásul mindezt úgy, hogy az ajándékok értékén drasztikusan nem szeretnénk változtatni, derült ki a felmérésből.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje

Egy olyan felemás év vége felé, mint az idei, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. Még idén, 2021 legutolsó napjaiban publikáljuk az eredményt, melyből kiderül majd, mennyire boldog nép a magyar, melyek a legboldogabb területei az országnak, és mi frusztrálja leginkább az embereket. Ha válaszolsz a 15 rövid kérdésünkre, sokat segíthetsz nekünk abban, hogy kiderüljön: boldog-e a magyar?

Címkék:
vásárlás, ajándékozás, stressz, ünnepek, karácsonyi ajándék, ajándékvásárlás, pandémia, chiphiány,