Pénzcentrum • 2026. július 23. 17:43
A korábbi bajnok sérülésből visszatérőben vállalt civil állást, tavaly augusztus óta nem lépett be az oktagonba - számolt be a BBC Sport.
Jéssica Andrade, az UFC korábbi szalmasúlyú bajnoka elárulta, hogy a sérüléséből való felépülése alatt ételfutárként dolgozik, hogy kiegészítse a jövedelmét. A 34 éves brazil sportoló legutóbb tavaly augusztusban lépett szorítóba, amikor kikapott Loopy Godineztől, és vállsérülést szenvedett, és azóta nem versenyzett.
Andrade a 2013-as bemutatkozása óta harmincszor lépett ketrecbe a szervezetnél, ebből 17 mérkőzést nyert meg, a hat idő előtti győzelme pedig rekordnak számít a szalmasúlyú kategória UFC-történetében.
Ételfutárként dolgozom, ételt és egyéb megrendeléseket szállítok ki. Egy alkalmazáson keresztül veszem fel a rendeléseket, majd célba juttatom őket
– mesélte a sportoló a Direto de Vegas című brazil MMA-podcastban. Hozzátette, hogy nem riad vissza a fizikai munkától, és szinte bármilyen megbízást elvállal. Elmondása szerint egy barátja házánál kertépítésben is segít, például köveket hord, füvet telepít és kerítést fest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Andrade nem először beszélt nyíltan az anyagi nehézségeiről. 2018-ban eladta az UFC-s felszereléseit, köztük a ruháit, a hátizsákját és a kesztyűit, mert nehezen talált támogatókat, bár hozzátette, hogy a szervezet egyébként jól megfizette. 2023-ban elárulta, hogy öt mérkőzést is csak azért vállalt el, hogy finanszírozni tudja a válását, 2024-ben pedig azzal vádolta meg korábbi edzőjét, Gilliard Paranát, hogy visszatartotta a pénzét, amit az edző határozottan tagadott.
Az UFC-harcosok díjazása régóta komoly viták forrása. A téma különösen azután került újra előtérbe, hogy Conor Benn ökölvívó a hírek szerint egyetlen mérkőzésre szóló, 11 millió fontos szerződést kötött a Dana White fémjelezte Zuffa Boxinggal. Miközben az UFC a bevételeinek mindössze nagyjából 20 százalékát fordítja a sportolók gázsijára, addig a profi bokszolók a rendezvények bevételeiből körülbelül 60 százalékban részesednek. White a bírálatokra reagálva rendszeresen azzal védekezik, hogy az UFC-s fizetések 2001 óta folyamatosan növekednek.