Pénzcentrum • 2026. június 30. 17:13
Egy floridai bíróság egymillió dolláros óvadékot állapított meg a sportoló ügyében, amelyben akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kiszabhatnak - jelentette a The Guardian.
A Detroit Lions amerikaifutball-csapata azonnali hatállyal szerződést bontott Terrion Arnolddal, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszervezte három férfi elrablását és bántalmazását. A klub hétfőn jelentette be a 23 éves, korábban az első körben draftolt védőjátékos elbocsátását. Bár a döntést hivatalosan nem indokolták, az egybeesett a floridai bíróság óvadékról szóló határozatával.
Az ügyészség vádirata szerint a sértetteket három nappal azután rabolták el, hogy Arnold bejelentette, miszerint egy Tampához közeli, bérelt Airbnb-lakásból százezer dollárnyi készpénzt és különböző luxuscikkeket, köztük Rolex órákat és Louis Vuitton táskákat loptak el tőle. A vád szerint a bűncselekményt a sportoló hat társa követte el, akik fegyverrel bántalmazták és fogva tartották az áldozatokat, miközben Arnold maga nem volt jelen a helyszínen.
Az ügy két női vádlottja már bűnösnek vallotta magát, és együttműködik a hatóságokkal, a vád szerint ugyanis az ő vallomásaik kapcsolják össze Arnoldot a bűncselekménnyel. Az ügyészség érvelése alapján a játékos felbujtóként ugyanúgy felelős a történtekért, mint a tényleges elkövetők, mivel megnevezte a társainak a feltételezett tolvajokat, és utasítást adott a felelősségre vonásukra, amivel elindította a bűncselekmény-sorozatot. A többi vádlott esetében a bíróság elutasította az óvadék lehetőségét. Erin Maloney, a helyi ügyészség szóvivője hangsúlyozta, hogy mindenképpen igazságot szolgáltatnak a bántalmazott és akaratuk ellenére fogva tartott áldozatoknak.
Arnold ügyvédje, Harvey Steinberg a hétfői meghallgatáson azzal védekezett, hogy a vád bizonyítékai korántsem elegendőek annak igazolására, hogy ügyfele tudott volna a társai tervéről, vagy ő irányította volna az eseményeket. Ezt az álláspontot erősítette meg a sportolót képviselő Denise White is, aki szerint maga a bírói döntés is azt mutatja, hogy rendkívül kevés közvetlen bizonyíték kapcsolja Arnoldot a bűncselekményhez.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amennyiben a játékost és feltételezett társait bűnösnek mondja ki a bíróság, a legsúlyosabb vádpontok alapján akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.