Pénzcentrum • 2026. június 8. 17:44
Mohamed Salah elvi megállapodásra jutott arról, hogy Szaúd-Arábiában folytatja a pályafutását, miután kilenc sikeres szezont követően búcsút intett a Liverpoolnak. Az egyiptomi támadó távozásának hátteréről egykori csapattársa, Dejan Lovren is megszólalt, aki kemény kritikával illette Arne Slot vezetőedzőt és Jamie Carraghert is - írta meg a Football 365.
A sajtóértesülések szerint Salah három feltételhez kötötte a szaúdi átigazolását: egyrészt a státuszának és marketingértékének megfelelő éves fizetést és juttatásokat vár el, másrészt a stabilitás érdekében két-három éves szerződést szeretne aláírni. Harmadrészt pedig olyan klubhoz kíván csatlakozni, amely komoly sportszakmai projekttel rendelkezik, és képes harcba szállni a legfontosabb trófeákért, nem csupán résztvevője a bajnokságnak.
Az egyiptomi sztár 442 tétmérkőzésen 257 gólt szerzett a Liverpool színeiben, ám az utolsó idényében 41 meccsen mindössze 12 találatig jutott. A támadó már márciusban megerősítette a szezon végi távozását, miután decemberben nyilvánosan is összetűzésbe keveredett Arne Slottal.
Salah egykori csapattársa és jó barátja, Dejan Lovren a WinWin lapnak nyilatkozva egyenesen undorítónak nevezte, ahogyan az egyiptomi játékossal bántak az utolsó szezonjában. A horvát védő feltette a kérdést, hogy miért nem beszéltek róla így az elmúlt nyolc-kilenc évben, és értetlenkedését fejezte ki amiatt, hogy egyetlen gyengébb idény után máris ő vált a fő célponttá.
Lovren külön bírálta Jamie Carraghert is, kiemelve, hogy egyesek csak a figyelemfelkeltés miatt kritizálnak. Különösen Carraghert említette, aki szerinte azt mond, amit akar. Lovren hozzátette, mindig is úgy vélte, hogy ezeket a bírálatokat személyesen kellene elmondani Salahnak, de Carragher ezt soha nem tenné meg, ahogy korábban vele sem tette meg, amikor róla beszélt rosszakat. Véleménye szerint a korábbi angol védő egyszerűen csak a televízióban játssza a jól fizetett szerepét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A korábbi Liverpool-hátvéd szerint Salah távozásáért egyértelműen a vezetőedző a felelős. Lovren kifejtette, hogy míg Jürgen Klopp-pal kifejezetten jó kapcsolata volt a játékosnak, bíztak egymásban és a támadó mindent megtett a menedzserért a pályán, addig Slottal pont az ellenkezője történt. A horvát labdarúgó azt is felrótta, hogy a csapattársak sem álltak ki kellőképpen Szaláh mellett, a belső problémákat pedig rendkívül rosszul kezelték a klubnál.