Pénzcentrum • 2026. március 19. 15:43
Ártatlannak vallotta magát Sidi Péter világbajnok sportlövő a bíróság csütörtöki előkészítő ülésén. A vád szerint a sportoló 2021-ben doppingszert csempészett csapattársa és riválisa, Péni István vitaminjai közé. Ezzel a koholt bizonyítékkal akarta elérni versenytársa eltiltását - írta meg a Telex.
"Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!" – jelentette ki Sidi Péter a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A sportoló nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Érdemi vallomást egyelőre nem tett, ezt későbbre ígérte.
Az ügyészség 2024 októberében emelt vádat a 2021 márciusában indult ügyben. A vádirat szerint az egykori csapattársak között köztudottan rossz volt a viszony. Ez végül odáig fajult, hogy Sidi egy külföldi versenyen tiltott szert kevert Péni vitaminjai közé.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Célja az volt, hogy Európa-bajnok és olimpikon sportolótársát doppingolónak állítsa be. Ezzel akarta elérni, hogy a nemzetközi szövetség eljárást indítson ellene, és végül kizárják a versenyzésből.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hatóságok Sidi Pétert fegyelmi vétségre vonatkozó hamis vád vétségével, közvetett tettesként vonják felelősségre. Mivel az előkészítő ülésen tagadta bűnösségét, a bíróság a tárgyalás megkezdése mellett döntött. Az eljárás június 5-én folytatódik Sidi Péter, Péni István és a tanúk kihallgatásával.