Pénzcentrum • 2026. február 25. 19:14
A Tottenham Hotspur egyre mélyebb válságba süllyed a Premier League-ben. A csapat mindössze négy ponttal előzi meg a kiesőzónát, miután az Arsenal 4-1-es vereséget mért rájuk az észak-londoni derbin. A kérdés egyre nyomasztóbb: vajon egy ekkora klub is kieshet?
Igor Tudor együttese 2026-ban még egyetlen bajnoki mérkőzést sem nyert meg, sőt október 26. óta mindössze két győzelmet aratott a ligában. A 16. helyen álló Spurs – a sereghajtó Wolves mellett – a leggyengébb formát mutatja az egész mezőnyben - írja cikkében a BBC.
Az ideiglenes vezetőedzőnek ráadásul súlyos sérüléshullámmal kell megküzdenie. A legutóbbi fordulóban tizenegy játékos hiányzott, ami kiemelkedően magas szám a bajnokságban. Dejan Kulusevski és James Maddison hosszú távú kiválása különösen fájdalmas, a támadójáték pedig emiatt látványosan szenved.
A hátralévő tizenegy bajnoki közül a Wolves elleni idegenbeli mérkőzés, valamint a Crystal Palace, a Brighton, a Nottingham Forest és a Leeds elleni hazai találkozók kínálhatnak esélyt a pontszerzésre. Hazai pályán azonban idén a lehetséges negyvenkettőből mindössze tíz pontot szereztek, ami két győzelmet jelent. A Wolverhampton mellett ez a leggyengébb hazai mérleg a ligában.
Az Opta elemzése szerint a kiesés valószínűsége jelenleg 4,84 százalék. Ugyanakkor, ha a jelenlegi, mérkőzésenkénti 0,67-es pontátlagot vetítjük előre, a Spurs mindössze 36 ponttal zárná a szezont.
A kiesés pénzügyi következményei drámaiak lennének. A BBC elemzése szerint a klub éves bevétele nagyjából 261 millió fonttal zuhanna. A közvetítési, a mérkőzésnapi és a kereskedelmi bevételek egyaránt jelentősen csökkennének. Az AIA-val kötött, évi mintegy 40 millió fontos mezszponzori szerződés szinte biztosan tartalmaz kiesési záradékot, amely akár a felére is csökkenthetné ezt az összeget. A Nike-val kötött technikai szponzori megállapodás becslések szerint évi 30 millió fontot hoz, és bár kisebb mértékben, de ez a bevételi forrás is apadna.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az aktuális bérköltség 254 millió font körül mozog, miközben a Championship átlaga mindössze 38 millió; a két szám közötti szakadék önmagáért beszél. Ráadásul a játékosok után még kifizetetlen, 337 millió fontnyi átigazolási részlet is súlyos terhet jelentene.
A történelem azt mutatja, hogy a nagy név és az erős játékoskeret sem garancia a bennmaradásra. Brian Clough kétszeres BEK-győztes Nottingham Forestje 1993-ban Stuart Pearce-szel és Roy Keane-nel a soraiban esett ki. A Newcastle 2009-ben Michael Owennel és Obafemi Martinsszal búcsúzott az élvonaltól, majd 2016-ban Wijnaldummal és Mitroviccsal a keretben is ugyanez történt. A Sheffield Wednesday a 2000-es kiesése óta nem jutott vissza a legmagasabb osztályba, a Leeds United pedig az 1992-es bajnoki címtől egészen a harmadosztályig süllyedt.
Danny Murphy, a Spurs egykori középpályása úgy véli, a csapatnak éppen elég lesz az ereje a bennmaradáshoz, de a kialakult helyzetet "hihetetlennek és abszurdnak" nevezte. Stephen Kelly, a klub korábbi hátvédje viszont úgy látja: a Tottenham kizárólag azért menekülhet meg, mert más csapatok még náluk is gyengébben teljesítenek, nem pedig a saját erejükből.