Visszatér a nehézsúly egykori királya: máris edz a Cigánykirály, hamarosan ringbe lépne

Pénzcentrum2026. január 4. 16:33

A többszörös világbajnok brit nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury ismét visszatérésre készül: közösségi oldalán jelezte, hogy Thaiföldön kezdte meg felkészülését következő mérkőzésére, alig néhány héttel azután, hogy a decemberi vereségét követően újból bejelentette visszavonulását.

A brit bunyós pályafutása során már számos alkalommal közölte, hogy búcsút int a sportágnak, ám ezek a bejelentések rendre csupán átmenetinek bizonyultak. Legutóbbi közösségimédia-aktivitása alapján most is ez a helyzet: Fury vasárnap arról számolt be, hogy Thaiföldön újra munkába állt, és megkezdte az edzéseket.

A nehézsúlyú klasszis legutóbb 2024 decemberében lépett kötelek közé, amikor másodszor is vereséget szenvedett az ukrán Olekszandr Usziktól, a kategória jelenlegi vitathatatlan világbajnokától. Fury a WBC (Ökölvívó Világtanács) nehézsúlyú világbajnoki övét négy éven át, 2020-tól 2024-ig birtokolta, mielőtt tavaly májusban elveszítette azt Uszikkal szemben.

Fury mérlege a profik között továbbra is impozáns: 37 mérkőzéséből 34-et megnyert, ezek közül 24-et kiütéssel fejezett be. Mindössze két vereség szerepel a neve mellett – mindkettő pontozással született –, emellett egy döntetlen található a statisztikájában.

KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A következő ellenfél személye egyelőre nem ismert, de a bokszvilágban már több név is felmerült lehetséges kihívóként. Szakértők szerint a nigériai gyökerekkel rendelkező brit Anthony Joshua, a WBO-bajnok Fabio Wardley, valamint Daniel Dubois egyaránt esélyes lehet rá, hogy még az idén szorítóba lépjen Furyval szemben. Az sem kizárt, hogy harmadszor is összecsap Olekszandr Uszikkal a nehézsúlyú trón visszahódításáért.

Címkék:
sport, edzés, boksz, világbajnokság, thaiföld, visszatérés, ökölvívás, profiboksz,