Pénzcentrum • 2025. augusztus 19. 13:15
Az UEFA bejelentette, hogy a 2025/26-os szezon klubversenyeinek sorsolását augusztus 28-29-én rendezik meg Monacóban. A Bajnokok Ligája sorsolása a tavalyi rendszert követi, míg az Európa-liga és a Konferencia-liga sorsolását idén először egy közös eseményen bonyolítják le - írta meg saját honlapján a szövetség.
A Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolását augusztus 28-án 18:00 órakor tartják a monacói Grimaldi Fórumban. A 36 résztvevő csapatot négy kalapba osztják egyéni UEFA-együtthatójuk alapján, a BL-címvédő lesz az első kalap kiemeltje.
A sorsolás menete megegyezik a tavalyival: először egy fizikai labdát húznak ki az első kalapból, majd egy automatizált szoftver segítségével sorsolják ki a nyolc ellenfelet. A rendszer figyelembe veszi, hogy minden csapat két-két ellenféllel találkozzon mindegyik kalapból (egy hazai és egy idegenbeli mérkőzésen), azonos országból származó csapatok nem játszhatnak egymással, és maximum két ellenfél lehet ugyanabból az országból.
KATTINTS a selejtezők eredményeiért, statisztikákért a Pénzcentrum sportoldalára!
Az újdonság idén az, hogy az Európa-liga és a Konferencia-liga sorsolását augusztus 29-én 13:00 órától egy közös eseményen bonyolítják le. Ez a formátum nagyobb figyelmet biztosít mindkét sorozatnak, és hatékonyabbá teszi a sorsolási folyamatot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Európa-liga és a Konferencia-liga sorsolása teljesen digitális formában zajlik. A szoftver egyetlen gombnyomásra azonnal kisorsolja az összes párosítást, nem használnak fizikai labdákat. Az eredményeket fokozatosan, kalaponként ismertetik, kezdve az első kalappal.
A Bajnokok Ligája mérkőzéseinek pontos menetrendjét legkésőbb augusztus 30-ig, míg az Európa-liga és a Konferencia-liga menetrendjét augusztus 31-ig teszik közzé. Ha minden jól alakul, akkor mind a BL-ben, mind pedig a Konferencia-ligában lesz idén magyar csapat: a Fradi ma este, a Győr pedig csütörtökön kezdi meg playoff-párharcát a Qarabag és a Rapid Wien ellen.