Pénzcentrum • 2026. október 29. 20:46
A kormány év végével megszünteti a közszolgálati dolgozók számára tavaly bevezetett, évi egymillió forintos lakhatási támogatást. A döntés több tízezer érintettet érinthet, miközben a szakszervezetek szerint sok dolgozónak komoly anyagi segítséget jelentett a juttatás. A kabinet ugyanakkor új, a munkavállalók mobilitását segítő támogatási rendszer kidolgozásán dolgozik.
Tavaly nyáron jelentette be Orbán Viktor, hogy a közszolgálatban dolgozók évi egymillió forintos támogatást kaphatnak, amelyet lakáshitel-törlesztésre vagy új hitel önrészének kifizetésére fordíthatnak. A Portfolio korábbi becslése szerint idén mintegy 186 ezren élhettek a lehetőséggel, összesen bruttó 225 milliárd forint értékben, és a legtöbben a maximális összeget vették igénybe.
A támogatás azonban 2027-től megszűnik. Erről Pósfai Gábor belügyminiszter beszélt az RTL Híradónak. A tárcavezető szerint a kormány más típusú segítséget tart szükségesnek, amely elsősorban a dolgozók mobilitását támogatná.
Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy a belügyi ágazat munkavállalói könnyebben költözhessenek egyik szolgálati helyről a másikra akár az országon belül is. Hozzátette, változtatnának a jelenlegi lakhatási támogatási szabályokon is, így a jövőben bizonyos juttatások már a munkába állás első napjától járhatnának, nem csak a próbaidő letelte után. A végleges konstrukción még dolgozik a kormány.
A döntés ugyanakkor komoly elégedetlenséget váltott ki az érintettek körében. Boros Ilona, az érintett dolgozókat képviselő szakszervezet vezetője azt mondta, több munkavállaló is jelezte, hogy a támogatás megszüntetése jelentős érvágást jelenthet számukra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakszervezeti vezető szerint a kormánynak a döntés előtt egyeztetnie kellett volna a közszolgálati dolgozókkal. Úgy véli, a lakhatási támogatás kérdésén túl az egyik legsürgetőbb feladat a közszolgálati bérrendszer átalakítása lenne, hogy a dolgozók fizetésükből kiszámítható módon meg tudjanak élni.
Adósrabszolgaság vagy esély a saját lakásra? Mondd el, mit gondolsz a hitelekről
Akár vettél már fel hitelt, akár soha nem tennéd, kíváncsiak vagyunk, hogyan látod a hiteleket és a bankokat. A Bankmonitor és a Pénzcentrum idén is közös felmérést indít. Az eredményeket a felmérés lezárása után közöljük – töltsd ki az alábbi kérdőívet!