Figyelmeztetnek a szakértők: komoly gondot okozhat a Wekerle Plusz egyik szigorú szabálya

Pénzcentrum • 2026. október 29. 07:21

A Tisza-kormány útjára indította az első otthonukat megszerző fiatalokat célzó Wekerle Plusz programot. A hazai ingatlanfejlesztők és az építőipari szereplők üdvözlik a kedvezőbb hiteleket, valamint az 5 százalékos újlakás-áfa véglegesítését, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a budapesti viszonylatban alacsonynak számító ársapkák és a kínálati oldalt ösztönző lépések hiánya drasztikusan szűkítheti a megvásárolható lakások körét, ami végső soron visszafoghatja a piac fellendülését - írta meg a Portfolio.

A Wekerle Plusz program keretében a fiatalok új építésű ingatlanokra 3, használtakra pedig 5 százalékos kamatozású, legfeljebb 50 millió forintos hitelt vehetnek fel. A felújítókat akár 7,5 millió forintos, vissza nem térítendő energetikai támogatás is segítheti, emellett visszatér a lakástakarék-pénztárak állami támogatása is. A szabályozás határozatlan időre rögzíti az 5 százalékos újlakás-áfát, ugyanakkor a lakások esetében 100 millió forintos értékhatárt és 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafont határoz meg, amelyet két év múlva, 2028-tól kezdenek el indexálni. A szakma külön pozitívumként értékelte, hogy a döntéshozók meghallgatták a visszajelzéseket, és a felső korhatárt 45 évnél húzták meg.

A piaci szereplők egyöntetűen üdvözölték a kedvezményes áfakulcs fenntartását, amely nélkül jövőre sok tervezett beruházás nem indulhatott volna el. Az építőipar szakmai képviseletei szerint az ágazat rendelkezik a program kiszolgálásához szükséges kapacitásokkal. Számításaik alapján a bejelentett otthonteremtési és felújítási konstrukciók a következő négy évben mintegy 1200 milliárd forintos többletmegrendelést hozhatnak, amivel a szektor már 2028-ra stabil növekedési pályára állhat. Fontos előrelépés az is, hogy a módosítások végre az új lakások építése felé terelhetik a keresletet, ellentétben a korábbi programokkal, amelyeket nagyrészt használt ingatlanok vásárlására fordítottak.

A fejlesztők legfőbb kritikája az országosan egységes értékhatárokat érte. Egy jó minőségű budapesti, új építésű társasház esetében az 1,5 millió forintos négyzetméterár és a 100 milliós felső plafon már most is rendkívül szűk keretet jelent. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy egy 67 négyzetméternél nagyobb lakás szinte automatikusan kiesik a támogatott körből, így éppen a gyermekes családok által keresett, tágasabb ingatlanok válnak elérhetetlenné.

Bár a limitek indexálása 2028-ban elindul, az építési és finanszírozási költségek már jövőre, 2027-ben is tovább emelkednek. Emiatt a szakértők az értékhatárok területi alapú differenciálását – a főváros és a vidék külön kezelését –, valamint az indexálás mielőbbi megkezdését szorgalmazzák. Kiegészítő hiteltermékek vagy az ársapkák lazítása nélkül a beruházók kénytelenek lesznek a kínálat szűkítésével reagálni.

Az ingatlanpiaci szereplők arra is rávilágítottak, hogy a kereslet élénkítése mellett elengedhetetlen a kínálati oldal erőteljesebb támogatása, hiszen a lakásárakat hosszú távon csak az építési volumen növekedése tudja mérsékelni. Ennek érdekében kiszámíthatóbb és gyorsabb hatósági ügyintézésre van szükség, elkerülve a menet közbeni szabálymódosításokat, hogy a beruházók stabil feltételekkel tervezhessenek egy-egy 3-4 éves fejlesztési ciklus során.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Végül hiányosságként merült fel, hogy a jelenlegi csomag nem kínál megoldást a mélyszegénységben élő, hitelképtelen rétegek számára. Nekik az energiahatékonysági kötelezettségi rendszeren (EKR) keresztül biztosított, ingyenes épületszigetelési programok folytatása jelenthetne valódi segítséget, amellyel évente akár több tízezer rászoruló család otthona újulhatna meg.

Adósrabszolgaság vagy esély a saját lakásra? Mondd el, mit gondolsz a hitelekről

Akár vettél már fel hitelt, akár soha nem tennéd, kíváncsiak vagyunk, hogyan látod a hiteleket és a bankokat. A Bankmonitor és a Pénzcentrum idén is közös felmérést indít. Az eredményeket a felmérés lezárása után közöljük – töltsd ki az alábbi kérdőívet!

Címkék:
otthon, lakáshitel, lakásvásárlás, áfa, építőipar, otthonteremtés, állami támogatás, ingatlanpiac, újépítésű, otthonfelújítási támogatás, wekerle plusz,