Pénzcentrum • 2026. február 24. 17:32
Somogy vármegyében és Budapest környékén zajlanak legintenzívebben az építkezések, miközben az északi és alföldi térségekben szinte teljesen leállt az új lakások átadása. A tavalyi év évtizedes mélypontot hozott az országos lakásépítésben, a területi egyenlőtlenségek pedig a használt ingatlanok piacát és árazását is jelentősen torzítják.
A statisztikai adatok alapján a fejlesztők figyelme továbbra is látványosan Közép-Magyarországra összpontosul, az átadott új lakások közel hatvan százaléka ugyanis Budapesten és Pest vármegyében található. Arányait tekintve ez azt jelenti, hogy az új ingatlanok jelentős része a fővárosban vagy annak agglomerációjában valósult meg, noha a lakosságnak kevesebb mint az ötöde él ezen a területen. Országos szinten ugyanakkor borúsabb a kép. A 2025-ös évben összesen 12 062 új lakást adtak át, ami nemcsak 9,3 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest, de egyben évtizedes mélypontnak is számít.
Lakosságarányosan nézve Somogy vármegye vette át a vezetést, megelőzve ezzel még a fővárost és Pest vármegyét is. Ez elsősorban a balatoni beruházásoknak köszönhető, a megyei építkezések kilencven százaléka ugyanis a tóparti településekre koncentrálódik.
Ezzel éles ellentétben áll az ország keleti és északi régiója. Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Nógrád vármegyékben a lakásállomány bővülése minimális, a százezer lakosra jutó átadások száma ezekben a térségekben a statisztikai hibahatárt súrolja.
Az újlakáspiac területi koncentrációja a használt ingatlanok árazását is közvetlenül befolyásolja. Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője rámutatott: az új építésű otthonok magas árszintje a használt lakásokét is magával húzza. A tulajdonosok ugyanis gyakran az új projektek áraihoz igazítják saját elvárásaikat. Ez sokszor túlárazáshoz vezet, különösen a régebbi, korszerűtlenebb ingatlanok esetében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A jövőbeli kilátások már némi optimizmusra adnak okot, a tavalyi mélypont után ugyanis lassú növekedés várható. Ezt alátámasztja, hogy 2025 utolsó negyedévében több mint 5800 új projekt indult el. Az építési engedélyek számának emelkedése középtávon akár évi húszezer átadott lakást is eredményezhet. A megújulás azonban továbbra sem lesz egyenletes.
A fejlesztések főként a turisztikai központokban, valamint az iparilag fejlett nagyvárosokban – mint Debrecen, Győr vagy Szeged – maradnak intenzívek, míg a beruházások nélküli térségekben a használtlakás-piac is lomhább maradhat.