Láthatáron a legújabb felújítási támogatás? Komoly bajban a magyar lakosság, lépni kell

Pénzcentrum2024. február 22. 11:26

A magyar lakosság anyagi helyzete stagnált, stabilizálódott az utóbbi hónapokban, de ez egyelőre nem tudott átcsapni pozitív várakozásokba - derült ki egy friss indexből. Jelenleg a lakosság kiváró állásponton van a lakásépítések tekintetében - értékelte adataikat Vida Szabolcs, az Újház vezérigazgató-helyettese a bemutató sajtóeseményen.

Az építőipari trendmonitor stagnált az utóbbi hónapokban, de a tavaly áprilisi 39-es értékről év végére már 47-re növekedett. A 60 feletti érték számít jónak mondhatónak - ismertette Dr. Rázsóné Szórády Csilla vezérigazgató az Újház Építőipari Trendmonitor bemutató sajtóeseményén. Mint kifejtette, a "jónak mondható" értéket 2022 tavasza óta nem értük el. Azóta többek között a háború gazdasági hatásai fejtik ki hatásukat - tette hozzá. A csúcs 2022 februárjában volt, 62-es értéken, ekkor jelentettek be több lakossági hangulatjavító intézkedést is. Emellett a szakember szerint az otthonfelújítási támogatás is húzta akkor az iparágat, illetve a hitelkamatok is kedvezőbbek voltak.

A lejtmenet a háború kitörésével nem indult el azonnak, bár pár hónapig sokan reménykedtek abban, hogy az ukrajnai konfliktus hamar véget ér, de ez nem történt meg. Az infláció, a kamatemelés és a reálbércsökkenés pedig 2023 elejére már 40-re lökte le az indexet. Dr. Rázsóné Szórády Csilla az adatokat elemezve rámutatott: a tavalyi év második felében azért dinamizálódott valamelyest a mutató, mert a lakosság elfogadta az inflációs helyzetet, és bele mert vágni építkezésekbe, felújításokba.

Vida Szabolcs, az Újház vezérigazgató-helyettese arról beszélt, az index ideális tartománya az 50-es körüli érték, a 60 feletti mutató már a piac túlfűtöttségére utalhat. A szektor bezuhanását szerinte a rendelésállomány és a keresleti szint visszaesése okozta, így nem lehet szignifikánsan elmozdulni a jelenlegi értéktől. A tartós trend nem tudott megfordulni és az építőipari szektor sem számít komoly fordulatra a közeljövőben - sorolta.

A legkedvezőbb várakozások 2022 februárjában voltak, akkor ez az indexmutató 71-es szintet ért el, a lakosság pozitívan értékelte az anyagi helyzetét, a lakásvásárlási szándék is megerősödött. Viszont a háború, az infláció és az elszálló energiárak miatt drasztikus romlásnak indultak a lakosság várakozásai, egészen a 2022 novemberében mért 40-es szintig. Jelenleg stabilitás jellemzi a lakosság anyagi színvinalát, de ez nem tudott átlépni pozitív várakozásokba - hangsúlyozta. A decemberi mutató 52-es értéken állt, az év utolsó hónapjaiban enyhén emelkedett, stagnált.

Jelenleg a lakosság kiváró állásponton van a lakásépítések tekintetében

- értékelte Vida Szabolcs. A lakásépítést meghatározó gazdasági környezet, kapcsán arról beszélt, a keresleti görbe jellemzően némi késéssel követi a lakossági optimizmusát vagy pesszimizmusát. A lakossági kereslet az utóbbi években nem tért vissza a járvány előtti helyzetre, és nagyon alacsony szinten (35 pt) áll most ez az index. Jelenleg nincs olyan hitelkonstrukció, amellyel szívesen ruháznának be a háztartások egy lakásba, ennek egyik oka, hogy ez drága, másrészt pedig egy rossz anyagi helyzettel párosul - magyarázta a szakember. A kínálati környezet 2022-ig még együtt mozgott a kereslettel, azóta viszont a kereslet és a kínálat szétvált. Viszont 2022 végére megfordult a trend a kereslet bezuhanásával (az index most 82 pt-on áll), az ideális az lenne, ha a két mutató találkozna az 50-es körüli értékkel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lakásépítés aktuális és közelmúltbéli teljesítménye kapcsán Vida Szabolcs arról beszélt, 2022 február-március-áprilisban volt a csúcspont, amikor a kereslet is felfutott - 69-es értéket mutatott akkor az index. A forgalomcsökkenés miatt a trend romlásnak indult, és 2023-ban visszatért a mutató a járvány alatti mélypontra. Ameddig nem javul minden többi mutató, addig az iparág teljesítménye sem tud javulni, jelenleg az iparág mérsékelt teljesítménnyel működik, és a vezérigazgató-helyettes szerint egyelőre itt sem látható trendforduló.

Segíthet az új felújítási támogatás?

Összefoglalva a várakozásokat Dr. Rázsóné Szórády Csilla arról beszélt, hogy az új otthonteremtési támogatások és a kedvezőbbé váló hitelkamatok irányt adhatnak a pozitív irányú változásnak. De kérdéses, hogy ez elég lesz-e az építőipari szektor tartós növekedéséhez - fogalmazott. A kamatszintek további csökkenésével az Újház várakozásai szerint újra pályára állhat a lakáshitelpiac, de ehhez a pozitív lakossági várakozások is kellenek.

Az ágazat és a szakértők szerint további állami ösztönzőkre lenne szükség, a jelenlegi támogatásokból nem részesülő, vagy szerényebb anyagi helyzető lakosság bevonásával. Példaként említett egy széleskörú otthonfelújítási, korszerűsítési támogatást. Ugyanis az új lakások építésének ösztönzése mellett fontos lenne a meglévő lakásállomány megújításának ösztönzése is.

Vida Szabolcs hozzátette, hogy ha nem történik drasztikus intézkedés, akkor az építőipari szektor csak lassú javulásba tudhat fordulni.

Címkék:
otthon, támogatás, építőipar, lakásépítés, felmérés, állami támogatás, anyagi helyzet, kereslet, index, lakosság, felújítási támogatás,