Lehet, hogy eddig te is rosszul mosogattál? Kiderült a megrendítő igazság: ezt rontják el sokan

Pénzcentrum2024. január 9. 20:32

Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a globális édesvízkészleteink rohamosan csökkennek.

Szóval itt az ideje egy rendhagyó új évi fogadalomnak: 2024-ben figyeljünk oda a vízfelhasználásunkra. A Finish vízlábnyom-kalkulátor segítségével – amely a Pannon Egyetem kutatóinak közreműködésével készült el –, mától bárki ellenőrizheti, hogy egy nap alatt átlagosan hány liter valós és virtuális vizet használ el.

A számok magukért beszélnek. Egy négyfős család ma Magyarországon naponta akár 500-800 liter vizet is elfolyat a szokásos tevékenységeivel. A jó hír az, hogy a rutinok megváltoztatásával ezt lehet csökkenteni. Egy teli kád 120 liter vizet igényel, míg ha a zuhanyzó alá állunk, akkor 40 liter is elég a tisztálkodáshoz. Hasonlóképpen, ha folyóvízzel mosogatjuk el edényeinket, sokkal több vizet pazarlunk el, mint mosogatógéppel

– emelte ki Dr. Galambos Ildikó, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ vezetője.

„Ezek az adatok is rávilágítanak arra, hogy az életmódunk és a szokásaink nagyban befolyásolják a vízfelhasználásunkat. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezen mindannyian könnyen javíthatunk, ha tudatosabb fogyasztókká válunk, akik a valós szükségleteik alapján szerzik be a termékeket és odafigyelnek a háztartásukra. Ezért is hoztuk létre a Finish Vízlábnyom-kalkulátort, amellyel mindannyian pontosabb képet kaphatunk a fogyasztásunkról” – mondta Szinetár Zsófia, a Finish brand marketing menedzsere.

A Finish Vízlábnyom-kalkulátor kérdéssorát a teljességre törekedve állították össze, így az a hétköznapi tevékenységek szinte minden szegmensét lefedi a háztartási munkáktól kezdve a fürdőszoba használaton át a kertápolási feladatokig. Továbbá számba vették azokat a virtuális vízhasználati tényezőket is, amelyekre az embereknek csak közvetetten van ráhatásuk. Ide tartozik például minden olyan vízigény, ami a szolgáltatásokhoz, valamint a termékek előállításához, szállításához kell.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sajnos szinte sosem gondolunk bele abba, hogy azzal, ha például folyamatosan bővítjük a ruhatárunkat, vagy nagy mennyiségben vásárolunk ételeket, italokat, milyen mértékben járulunk hozzá a vízkészletek apadásához. Magyarországon személyenként átlagosan napi 7000-7500 liter vizet is fogyasztunk, de ennek a közel 90 százaléka láthatatlan marad számunkra.

Vagyis nem csupán azzal tehetünk sokat a vizeink védelméért, ha mosogatógépet használunk, kevesebb vízzel öntözünk, vagy a gyümölcsöket, zöldségeket nem folyóvízzel mossuk. 2024-ben megfogadhatjuk, hogy a vizek érdekében pár pólóval kevesebbet veszünk, az okostelefonunkat sem cseréljük folyton újra, nem eszünk minden nap húst és a nemzetközi szállítók helyett a helyi termelőktől vásárolunk. Még hosszan sorolhatnánk azokat a döntéseket, amikkel elejét vehetjük az édesvizek drasztikus apadásának, de a legjobb, ha mindenki maga győződik meg arról, hogy mekkora a valós és a virtuális vízfogyasztása. Ebben segít a Finish vízlábnyom-kalkulátor, ami mától ingyenesen használható.

Pár példa a virtuális vízfogyasztásra, mely befolyásolja a vízlábnyomunkat: 

TERMÉK Vízlábnyom-érték (liter)
1 db autó gyártása 52 000 – 83 000
1 db okostelefon elkészítése 12 760
1 kg marhahús előállítása 15 414
4 szelet kenyér előállítása 120
1 liter palackozott víz előállítása 3

A gyerekek is tudhatják már, mi az a vízlábnyom

A hétköznapok során néha még felnőttként is nehéz szem előtt tartani a takarékos vízhasználatot, hiszen ki ne szeretne egy-egy akciós vásárlásnál elcsábulni, vagy egy hosszú nap után egy teli kád forró vízben elmerülni. De hát olyan sok víz van a világon, nem? Mi már azonban tudjuk, hogy az édesvízkészleteink sajnos végesek, a közvetlen és virtuális vízfogyasztásunk növelésével a jövő generációit veszélyeztetjük. Ezért is fontos, hogy a gyerekek is minél előbb megismerkedjenek a vízlábnyomukkal, amelyet most a Kerekmese Lili meséjének segítségével meg is tehetnek: https://www.youtube.com/watch?v=yRBwApXseBs

Víztakarékos tanácsok az új évre:

  • Víztakarékos zuhanyrózsát, WC-tartályt (szürkevíz/dualflush), csapot használjunk.
  • Ne folyóvíz mellett mosogassunk.
  • Kézi mosogatás helyett használjunk mosogatógépet.
  • A mosogatógépet csak akkor használjuk, ha tele van.
  • Ne folyóvíz mellett mosakodjunk.
  • Ügyeljünk, hogy ne csöpögjenek a csapok.
  • Kád használata helyett zuhanyozzunk.
  • Zöldségek, gyümölcsök tisztítását ne folyóvízzel végezzük.
  • Az elfolyatott vizet használjuk fel a növények öntözővizének.

Címkék:
otthon, víz, kalkulátor, ivóvíz, környezetvédelem, mosogatógép, mosogatás, vízkészlet, csapvíz, ökológiai lábnyom,