Nemsokára sorsolnak a balatoni ingatlantombolán: 20 ezer forintért lehet most saját nyaralód

Pénzcentrum2023. január 20. 16:01

Sok résztvevő megijedt, hogy nem jön össze a kitűzött sorsjegy-mennyiség azon a balatoni nyaralósorsoláson, amelyről korábban lapunk is beszámolt. Azonban a tulajdonos a Pénzcentrumnak most hangsúlyozta: mindenképpen kisorsolják a balatonszemesi ingatlant azok között, akik 20 ezer forintért beneveztek a nyereményjátékra. Hozzátette, felpörögtek az események, szerinte heteken belül el is érik a 6000 nevezős célt. De tényleg érhet 90 millió forintot a nyaraló? Ennek is utánajártunk.

Különleges módszerrel akarja eladni balatonszemesi nyaralóját Katona Zsóka, aki a piacon eddig nem tudta értékesíteni a nagyméretű ingatlant, ezért férjével úgy döntöttek, hogy sorsolást szerveznek. Ezen bárki részt vehet, aki megvásárol egy 20 ezer forintos e-könyvet - az akcióról korábban lapunk is beszámolt.

A terv az volt, hogy 6000 darab „sorsjegyet” értékesítenek a sorsolás előtt, viszont a játék Facebook-oldalán a kommentelők arról számoltak be, hogy a kiosztott sorszámok alapján még elég messze lehet a kitűzött cél. A tulajdonos most kérdésünkre elmondta, hogy sorsolás mindenképpen lesz, már több mint 3000 e-könyvet sikerült eladniuk és az események is felpörögtek.

Most nagyon felgyorsult az eladás, ezért azt tervezzük, hogy néhány héten belül lesz sorsolás. Kihangsúlyoznám, hogy lesz sorsolás és azt is, hogy az eladás üteme felgyorsult

- húzta alá.

Az ingatlan a tulajok szerint körülbelül 90 millió forintot érhet, így jogosan merül fel a kérdés, hogy a maradék 30 millió forint mégis mire megy el ebben az esetben - hiszen összesen 120 millió forint folyna be a könyvek eladásából a 6000 darabos határszámnál. Zsóka elmondása szerint a matek úgy jön ki, hogy a játék után 15 százalékos SZJA-t kell fizetni, ráadásul a nyertes helyett a házaspár átvállalja az illeték fizetését is. Ehhez jönnek még hozzá a meglehetősen magas marketing és ügyvédi költségek.

Az egész e-könyv eladás és sorsolás elég sok odafigyelést és munkát igényel, illetve komoly költségekkel is jár. Az e-könyveket el kellett készíteni, fotókat gyűjteni, sorszámozni és az egész koncepciót kitalálni. A férjem nagyon sokat dolgozott ennek a kialakításával és most is a feladatok nagyobb része rá hárul. Weboldalt és teljes marketing stratégiát kellett kialakítani, illetve mivel ez az ajándéksorsolás, illetve nyereményjáték különleges a nagy értékű nyeremény miatt, ezért sok figyelmet kellett fordítanunk arra is, hogy hogyan kommunikáljuk

– mondta el lapunk megkeresésére Katona Zsóka. Ráadásul ehhez még hozzájön rengeteg munka, ami bár nem konkrét költség, de egy teljes embert igényelnek, tette hozzá.

Ez ugyan nem konkrét költség, de fontos megemlíteni, hogy maga az eladás, e-mailezés, a social media platformok kezelése, az online marketing, web fejlesztés… stb. több ember teljes idejét kitölti, amivel szintén érdemes kalkulálni. Kockázatvállalással is járt bőven az elején, de már látszik, hogy van az e-könyvekre igény és érdeklődés, illetve a sok vásárlás és pozitív visszajelzés is megerősít abban minket, hogy érdemes volt belevágni.

Tényleg ér 90 milliót a nyaraló?

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy valóban érhet-e 90 millió forintot a főnyeremény ingatlan. Mint Futó Péter, a Portfolio elemzője emlékeztetett, a 2021-es évben a KSH adatai szerint 559 ezer forint volt a Balatonszemesen értékesített lakóingatlanok átlagára, ami mögött a családi házak 312 ezer, valamint a lakások 683 ezer forintos átlaga áll.

Az azóta eltelt időben országosan mintegy 25 százalékkal mentek feljebb a lakóingatlan-árak, ami alól a Balaton környéke sem jelentett kivételt, így ma a balatonszemesi átlagár 700 ezer forint körül lehet. Az ár meghatározásánál fontos azonban az ingatlanok állapotát és azok elhelyezkedését is figyelembe venni. A vízparthoz közeli, jó állapotú lakásoknál bőven 1 millió forint feletti is lehet a négyzetméterár, amire a jelenlegi kínálatban is találunk számos példát

- részletezte a szakember, úgyhogy a 94 négyzetméteres nyaraló értékét reálisan lőtték be a játék szervezői.

Na de ki szervezhet itthon szerencsejátékot?

Bár a békéltető testületeknél kevés szerencsejátékkal kapcsolatos fogyasztói kérelem fordul elő, nem érdektelen – elsősorban a jogi követelményrendszer és elhatárolások miatt -, hogy ki és milyen feltételek teljesítésével szervezhet Magyarországon ajándéksorsolásos játékot. Figyelemfelhívó-és marketing mivolta miatt ez roppant népszerű kereskedelmi, valójában vásárlásösztönző „eszköz”. Fontos tudni elöljáróban, hogy szerencsejáték minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés azonban kizárólag, vagy túlnyomórészt a véletlentől függ

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 – magyarázta el a Pénzcentrumnak még októberben Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke. Kiemelte, hogy a sorsolásos játék, ami a szerencsejátékok egyik fajtája, engedélyezési eljáráshoz kötött, ráadásul sok alfaja létezik. A Szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) szerint szerencsejáték szervező tevékenység kizárólag a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (a továbbiakban: SZTFH) engedélyével folytatható.

Mint a szakértő felidézte, az Szjtv. előírásai lehetőséget adnak ajándéksorsolásos akció bejelentési kötelezettség teljesítése mellett történő lebonyolítására. Akkor minősül egy akció ajándéksorsolásnak, ha:

  • termék vásárlásához, vagy szolgáltatás igénybevételéhez kötődik,
  • a kereskedelmi ügylettel egyidejűleg kell sorsjegyet átvennie a résztvevőnek,
  • ingyenes (a termék, illetve szolgáltatás szokásos piaci árán felül további fizetési kötelezettség nincs),
  • „nyilvános húzás” útján történik a nyertes meghatározása.

Aki rendszeresen saját nevében áruk, szolgáltatások értékesítését végzi, engedély nélkül rendezhet és bonyolíthat le vásárlással vagy szolgáltatás igénybevételével egybekötött ajándéksorsolásos akciót, amelyben a vásárlónak a meghatározott értékű, mennyiségű vagy fajtájú áru megvételekor vagy a szolgáltatás igénybevételekor kapott sorsjegy nyilvános kihúzása esetén áru vagy szolgáltatás formájában nyereményt kell adni

– hívta fel a figyelmet Inzelt Éva arra is felhívta a figyelmet a szabályokra. Azonban jelen esetben nem beszélhetünk rendszerességről, hiszen Zsókáék többször is felhívták arra a figyelmet, hogy ez egy egyszeri alkalom.

Közjegyzőre is szükség van

Ahogyan azt fent is írtuk Zsókáék heteken belül kisorsolják a balatoni álomnyaralót, azonban a sorsolás pontos időpontját még nem lehet tudni. Ennek az oka részben az Zsóka szerint, hogy nem lehet tudni, hogy mennyi időt kell majd várni a közjegyzőre. Az ilyen esetekben ugyanis – bár a szerencsejáték törvény nem minden esetben teszi kötelezővé a közjegyző jelenlétét – a szervezők felkérhetnek szabad elhatározásukból egy közjegyzőt ténytanúsításra, ami a későbbi vitás helyzetekben hasznos lehet.

Ennek az az oka, hogy a sorsolást követően a későbbiekben bármilyen probléma, vita esetén már nagyon nehéz hitelt érdemlően, megbízhatóan visszaidézni, pontosan mi történt a sorsoláson. Ebben segít egy közjegyzői ténytanúsítvány, ami egy közokirati bizonyíték a sorsoláson történtekről, és hitelt érdemlően tanúsítja, pontosan hogyan zajlott le a sorsolás. Aki mást állít, annak kell a közokirattal szemben bizonyítania az állítását

– mondta el a Magyar Országos Közjegyzői Kamara kérdésünkre.

De tényleg megéri belevágni?

Egy ilyen nyereményjáték esetében jó tudni, hogy végsősoron megéri-e a nevezés, azaz a fődíj értéke hogyan aránylik a nevezési díjhoz. Magyarul a befektetett tőkénkhez mekkora megtérülés társul, ha végül nyerünk. A szaknyelv ezt Return On Investment (ROI) értéknek nevezi. Hogy ezt ki lehessen számolni, az elért profitot kell az összes megforgatott tőkéve együtt vizsgálni, úgy, hogy a profitot elosztjuk az összes téttel, majd megszorozzuk százzal. Ebben az esetben tehát a 90 millió forintos ingatlan értékét el kell osztani 20 ezerrel és megszorozni 100-zal.

Persze a fenti számítás az csupán a 90 milliós házra vonatkozik, és – ahogyan azt már fönt is kifejtettük – a plusz 30 millió forint az adminisztrációs, marketing, ügyvédi költségekre és az illetékre megy el. Azonban, hacsak szigorúan az ingatlan értékét nézzük, és nem vesszük figyelembe azt, hogy egy ilyen akció milyen extra kiadásokkal jár, akkor bizony egy nem jól megtérülő befektetés a játékosoknak.

Címkék:
nyeremény, Balaton, szerencsejáték, sorsolás, főnyeremény, figyelmeztetés, marketing, millió, szolgáltatás, eladás, nyereményjáték,