Fillérekért adja a használt bútorokat az FKF: bárki vehet szekrényt 7 ezerért, konyhabútort 10-ért

Szánthó Péter2022. április 25. 11:03

Elképesztő mértékben drágultak a bútorok Magyarországon, így nem csoda, hogy egyre többen kacsintgatnak a használtpiac felé. Azt ugyanakkor kevesen tudják, hogy az FKF két fővárosi üzletében egy jelképes tárolási díj ellenében vásárolhatunk használt holmikat, köztük nagy bútorokat is - ezek 7 ezer és 10 ezer forint között mozognak, egy kanapé pedig 5 ezer forintért vihető. A Szemléletformáló és Újrahasználati Központokba a budapesti lakosok olyan tárgyakat adhatnak le, amelyeket már nem használnak, de a funkciójukat ellátják, így azok másnak még jól jöhetnek.

Elképesztően elszálltak a bútorárak Magyarországon: az IKEA például már januárban megerősítette a Pénzcentrumnak, hogy áremelést hajtanak végre a nyersanyagok árának emelkedése, illetve az ellátási nehézségek miatt.

Bár azt mondták, "néhány százalékponttól az alacsony kétszámjegyű százalékig terjed" majd a drágulás, későbbi elemzésünkben - amelyben összevetettük a friss árakat a korábbi katalógusokkal - találtunk olyan bútorokat, amelyek ma 60-40 százalékkal drágábbak, mint a három évvel ezelőtti katalógusban jelzett áruk volt - sőt, van, aminek az ára duplázódott.

De nem csak a sokak által kedvelt svéd üzletláncnál szálltak el az árak, a KSH adatai szerint országos jelenség a bútordrágulás. A statisztikai hivatal követi péládul a telekárpitozott, ággyá alakítható ülőgarnitúra árváltozásait. Egy ilyen bútordarab januárban átlagosan 252 940 forintba került, míg két évvel korábban még csak 213 400 forintot kellett érte fizetni átlagosan. A statisztikai hivatal külön vizsgálja a konyhaszekrény alsórészeket, illetve a nyitható konyhaasztalokat is: a vizsgált időszakban az asztalok 38,8 százalékot drágultak, a konyhaszekrény pedig 23,8 százalékkal került többe januárban, mint két évvel korábban.

Kevesen tudnak erről az olcsó bútorboltról

Látható tehát, hogy a bútorok jóval az infláción felül drágultak Magyarországon, így egyre többen kacsintgatnak a használtpiac felé. Kevesen tudják azonban, hogy 2016 nyara óta az FKF is üzemeltet olyan boltokat, ahol nem csak bútorokat, hanem más, használt, de jó állapotú dolgokat lehet vásárolni.

Mint kérdésünkre a fővárosi vállalat elárulta, jelenleg két Szemléletformáló és Újrahasználati Központot üzemeltetnek Budapesten:

  • Az egyik a XV. kerületben a Károlyi Sándor utca 166. szám alatt,
  • a másik a XVIII. kerületben a Besence utca 1/A szám alatt található.

A vállalat fotókat is küldött az egyik ilyen üzletről:

Címkék:
otthon, lomtalanítás, hulladék, fkf, drágulás, konyha, bútor, bútorvásárlás, használt,