Pénzcentrum/InfoRádió • 2021. december 29. 17:34
Semmi megvetendő dolog nincsen abban, hogy egy 2-3 napos ételt megeszünk. Sokat pazarlunk, sokat kidobunk. Ráununk, nem vagyunk hajlandók átalakítani - mondta Bíró Lajos. A séf tippeket adott, hogyan mentsük meg a karácsonyról maradt ételeket a kidobástól.
A karácsonyról megmaradt ételek zöme újra felhasználható, a magyarok többsége azonban nem törődik ezzel, ezért sok megmaradt ünnepi fogás végül a kukában landol. Bíró Lajos séf az InfoRádiónak adott tippeket arra, hogy menthetjük meg a karácsonyról maradt ételeket.
A töltött káposztát el lehet tenni, azzal nincsen probléma szerinte. Ami a halászléből megmaradt, azt ilyenkor felmelegítjük, leszűrjük és halkocsonyát csinálunk belőle. Ha jó halászlét főztünk, akkor saját magától bekocsonyásodik.
A megmaradt halászléből egy jó harcsa paprikást is lehet készíteni
– mondta a séf, aki szerint a megmaradt rántott halnak csinálhatunk ecetes marinádot, amihez egy rész ecet, két rész cukor, három rész víz kell, illetve egy kis bors, só, olaj, lilahagyma. Fél napig ebben állva a hűtőben hagyjuk a halat, és máris kész a marinált halunk.
Ha maradt kacsazsírunk, akkor azt egy edénybe gyűjtve a kacsahúst is el lehet tenni és Bíró Lajos azt is javasolja, hogy a kész ételt, ami már 2-3 napja ott áll a hűtőben, forraljuk fel és hűtsük le, ezáltal sterilizáljuk, és még napokig eltartható. Bár a fagyasztás "mindig kicsit tönkreteszi az ételeket", de ha nincs más megoldás, akkor ez is alkalmazható.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Semmi megvetendő dolog nincsen abban, hogy egy 2-3 napos ételt megeszünk. Sokat pazarlunk, sokat kidobunk. Ráununk, nem vagyunk hajlandók átalakítani
– mondta a séf, aki szerint mindez a kreativitás hiányával magyarázható, nem tudjuk, hogy miből mit lehet összeállítani.