Új kedvenc városa van a dúsgazdag magyaroknak: rengeteg luxusingatlant vesznek itt

Pénzcentrum2021. július 29. 12:42

A Duna House adatai alapján Baranya megyében az idei első félévében több mint 15,5%-kal drágultak az ingatlanárak a tavalyi esztendő azonos időszakához képest. A legtöbb és a legmagasabb árú tranzakció Pécsett realizálódott. Míg a legdrágább ingatlan 95 millió forintért kelt el a megyeszékhelyen, addig a mostani kínálatban már nem ritka a 100 millió forint feletti értékű ingatlan sem.

Budapest mellett, a nyugati régióban is már kétszámjegyű a növekedés a panelek átlagos négyzetméterárára vetítve, ami jelenleg 318.000 forint, míg a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 360.000 forint. A norma szerint 27 millió forintért már lehetett házat vásárolni Baranya megyében, így elmondható, hogy 2020 első félévéhez képest, közel 16%-os növekedéssel, 224 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak. A megyeszékhely mellett Komlón regisztráltak élénkebb ingatlankereskedelmet a szakemberek, ám ott a vételárak nagyságrendileg a pécsiek felének felelnek meg.

Évről évre dinamikusan nőtt a kereslet, az elmúlt 10 évben például 72,92%-kal nőttek az átlagos négyzetméterárak Baranya megyében, az utóbbi két évben viszont valamelyest csökkent a volumen, ami mindössze a piaci helyzet normalizálódását idézte elő

– árulta el Hornung Áron, a pécsi Duna House egyik franchise partnere.

Míg országos szinten a potenciális vevők egyre nyitottabbak a nagyvárosok agglomerációs területei, illetve vidék felé, addig a baranyai kereslet továbbra is Pécs-fókuszú. Városon belül így nagy a mozgás, a legfőbb motiváció a nagyobb otthonba való költözés, a befektetés, valamint az első lakás vásárlása. Tapasztalataink alapján 2014-ig a panellakásokért volt nagyobb a kereslet, azután viszont a téglaotthonok váltak népszerűbbé. Becsléseink szerint a 2011-2020 közötti tranzakciók 3,7%-a irányult újépítésű ingatlanra, amelyek átlagos négyzetméterára – a tavaly év végi árszinthez képest 21%-os drágulással – ma már eléri a 575.000 forintot. Pécsett tehát az országos átlagnak megfelelő áremelkedést tapasztalhattunk az elmúlt időszakban, a közeli nagyobb településekhez – mint például Komló, Mohács vagy Szigetvár – viszonyítva viszont továbbra is nagyjából kétszeres árkülönbözet figyelhető meg.

A Duna House kínálatában a legdrágább ingatlan jelenleg egy 300.000 négyzetméteres telken található, 9 hálószobás, panorámás, napelemes luxusotthon, amelyhez vendégház, istálló és medence is tartozik. Utóbbi házrész ma már nem is számít igazi kuriózumnak, a szakértők szerint egyre keresettebbek az épített medencével rendelkező, nagyobb értékű, 80-100 millió forintos ingatlanok.

A keresletnövekedést többek között a járványhelyzetnek is köszönhetjük, hiszen az utazási korlátozások miatt felértékelődött az otthoni medence szerepe is. A pécs-mánfai komplexumot 445 millióért hirdetik jelenlegi tulajdonosai. Városhatáron belül is találunk egy közel 300 millió forintos ingatlant, ahol a 4.000 négyzetméteres telken nem csak a hathálószobás ház, hanem külön park, tó és teniszpálya is kialakításra került, valamint egy belváros felett elhelyezkedő, panorámás kastélyt is, 200 millió Ft értékben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bérleti díjak változása kis mértékben emelkedő volt, átlagosan pár ezer forinttal nőtt évről évre a bérleti díj összege. Adataink szerint a legtöbb, hallgatói élettől vibráló nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer Ft között vannak a költségek havonta. Aki viszont például Pécsett kezdi meg szeptembertől tanulmányait, elég, ha „csak” havi 95.000 forinttal számol. Jó hír viszont, hogy a leendő egyetemistáknak van miből válogatniuk, jelenleg ugyanis kínálathangsúlyos az albérletpiac

– tette hozzá a baranyai albérletpiacot elemezve Hornung Áron.

Az országos értékesítési adatok szintén alátámasztják a továbbra is aktív piaci keresletet, a Duna House becslése alapján ugyanis a 2021 január-június közötti időszakban közel 83 ezer tranzakció valósult meg, ami jelentősen túlszárnyalja az elmúlt 5 év féléves eredményeit. Igaz, a júniusban 73 ponton álló keresletindex elmarad a tavalyi, koronavírusos év havi keresleti rekordjától, de a megelőző évekhez hasonló értéket mutat. Így elmondható, hogy normalizálódott a hazai ingatlanpiac, amely egyben a dráguló lakásárakat is megalapozza, szinte minden szegmensben.

Címkék:
ingatlan, luxusingatlan, duna house, ingatlanpiac, pécs, baranya megye,