Kiszámoltuk: tömegeknek jár csak 269 forint rezsicsökkentésként

Pénzcentrum2018. március 9. 15:30

Ma reggel megjelent a legújabb rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján nagyot koppanhatnak, akik társasházban laknak. Ha már fejben elköltötted a 12 ezer forintot, szokd a gondolatot, hogy inkább csak pár száz forint lesz belőle.

Ma reggel mi is megírtuk, hogy megjelent a "téli" rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján 12 ezer forint visszajár mindenkinek valamikor a rezsiből. A mindenki persze nem igaz, hisz, ahogy már szerdán is megírtuk, az árammal fűtők például teljesen kimaradnak a kedvezményből, a reggeli rendelet után pedig újabb körről derült ki, hogy nem úgy részesül a rezsicsökkentésből, ahogy eddig szó volt róla.

A rendeletben ugyanis az olvasható, hogy azok, akik olyan gázfűtéses társasházban laknak, ahol nincs egyedi gázóra, attól függően, hogy 20 m3/h alatti vagy feletti gázmérővel rendelkezik a társasház, legfeljebb lakóközösségenként 24, illetve 120 ezer forint rezsicsökkentésben részesülhetnek.

Ilyen társasház rengeteg van országszerte, példaként vegyük az újlipótvárosi Kleopátra Házat, ahol 446 lakás van, így az ott lakók 120000/446, azaz 269 forintra számíthatnak lakásonként, amely jelentősen elmarad ugye a beígért 12 ezertől.

Címkék:
otthon, Orbán, rezsicsökkentés, kampány, választás, rezsicsökkentés2018,