Ezek miatt dobjuk be a törölközőt, még mielőtt belevágnánk a felújításba

Pénzcentrum2016. június 1. 20:03

A várható költségek megtervezése nagy fejtörést okoz, és hmar kedvét szegi a magyar családoknak, pedig szívesen újítanák fel, vagy alakítanák át az otthonukat - derül ki a Velux Magyarország Kft. megbízásából készült kutatásból.

A felmérés szerint az anyagi források előteremtése mellett a szabadidő hiánya és a megfelelő szakember kiválasztása jelent problémát. A tetőtér-beépítést, és felújítást tervezők esetében a megkérdezettek fele komolyan aggódik a költségek miatt.

A tetőtér-beépítést tervezőknél magas, 23 százalék azok aránya, akik számára gondot okoz a megfelelő építőanyagok kiválasztása, és tartanak a rossz döntések következményeitől. Esetükben éppen ezért nehézkesebb a megfelelő szakember megtalálása is (32 százalék véli így), mivel fontos számukra, hogy olyan kivitelezőt válasszanak, aki a munkafolyamat minden lépésénél segítséget nyújt nekik. A tervek elkészítése ugyancsak a beépítést fontolgatóknak jelent nagyobb kihívást (30 százalék), a felújításban gondolkodók erre kevésbé tekintenek problémaként (11 százalék).

Egy tapasztalt kivitelező ismeri a hatósági szabályozást, így pontos tájékoztatást adhat arról, mely esetekben engedélyköteles a tetőtér-beépítés. A tetőtér beépítése vagy felújítása kapcsán kevésbé ismert tény, hogy az olyan esetekben, amikor a munkálatok nem eredményeznek térfogat növekedést, nincs szükség építési engedélyre.

A szerkezeti változtatásokat igénylő munkák azonban már engedélykötelesek, 

az ilyen jellegű beépítések esetén mindenképpen érdemes építészt, statikust felkérni a tervezésre és az engedélyeztetési folyamat lebonyolítására. A szakmai segítség az időhiánnyal kapcsolatos problémák kapcsán is megoldást jelenthet, hiszen így a munkálatok nem igényelnek állandó megrendelői jelenlétet, és egy megbízható csapat a lehető legrövidebb idő alatt elvégzi a munkákat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A tető felújítása, a tetőtér beépítése vagy felújítása nem csak komfortérzetünket növeli, de hosszabb távon jelentősen csökkentheti a költségeket is. Érdemes alaposan átgondolni döntésünket, amelyben segíthet az is, ha érveinket, ellenérveinket összeírjuk, és megvitatjuk egy szakemberrel, vagy akár az általunk választott építőanyag gyártóval. Az aggodalmak helyett így pontos tájékoztatást kaphatunk, és jobb rálátásunk nyílik elképzeléseink jövőbeli előnyeire" - mondta Őz Beáta, a Velux Magyarország Kft. ügyvezetője.

Címkék:
pénz, felújítás, szabadidő, átalakítás, szakember, szakemberhiány, költség, költségek, idő,