Új mosógép féláron? Így kaphatsz te is támogatást

Pénzcentrum/MTI2015. május 28. 14:31

Mintegy 12 ezer családnak nyújt anyagi támogatást júliustól energiatakarékos mosógép megvásárlásához a kormány, a folytatódó otthon melege program keretében - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök délelőtt. Az NFM közleménye szerint bruttó 500 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre a mosógépcserére.

A háztartások olyan mosógép megvásárlásához kaphatnak támogatást, amelyek víz- és áramfelhasználása is energiatakarékos. Ezzel nemcsak a háztartások tudnak spórolni, hanem a szén-dioxid-kibocsátás is csökken, vagyis a klímapolitika szempontjából is hasznos - emelte ki az államtitkár.

Szabó Zsolt elmondta: a kiírásra minden felnőtt, magyarországi lakhelyű és ügyfélkapus regisztrációval rendelkező állampolgár jelentkezhet, aki vállalja, hogy mosógépét energiatakarékosra cseréli.

A támogatás 50 százalékos, A+ jelzésű mosógépek esetében maximum 25 ezer, A++-nál 40 ezer, A+++ esetében pedig 45 ezer forintot lehet kapni.

A pályázat júliustól szeptember 30-ig tart. Minden régiónak önálló pályázati kerete van. A kormany.hu oldalon megtalálható, hogy milyen ütemben nyílnak meg a pályázatok - ismertette az államtitkár.

Így kell pályázni

Az alprogramban rendelkezésre álló bruttó 500 millió forint forrás elosztása régiónként történik.

A pályázatok a megjelenést követően, a 2015. július 1-je és 2015. szeptember 30-a közötti időszakban, illetve a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

Ehhez a pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon, továbbá igazolniuk kell, hogy a háztartási nagygép elhelyezésére szolgáló ingatlan a tulajdonukban áll.

IDE KATTINTVAtalálhatod a pályázati felhívást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

IDE KATTINTVA töltheted le a pályázati útmutatót.

Szabó Zsolt szerint az első pályázók akár augusztusban, szeptemberben lecserélhetik régi mosógépüket a programnak köszönhetően.

Az NFM csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az otthon melege program ötödik alprogramjában bruttó 500 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyújt új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzéséhez a minisztérium.

A forrás elosztása régiónként történik, szükség esetén a tárca fenntartja a jogot a régiók közötti forrás átcsoportosítására - írják.

A készülékcserével minimum 10 százalékos energiacsökkentést vagy évi 20 kilogrammos szén-dioxid-megtakarítást szükséges elérni - olvasható az NFM közleményében.

Címkék:
otthon, pályázat, mosógép, közszolga,